2024. április 18. - Andrea, Ilma

Felújíthatják a kastélyokat

A Loire-menti kastélyokhoz hasonlóan külföldön is híressé válhatna Maros megye a 26 kastélyával - hangsúlyozta Borbély László román fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter az MTI-nek az európai uniós támogatásokkal megvalósítható Maros megyei ka
2008. november 19. szerda 13:45 - Hírextra
A több évszázados, sok esetben a kommunista diktatúra idején teljesen tönkrement, felújításra szoruló épületek jövőjéről, hasznosíthatóságáról Borbély László a Castellum Alapítvány képviselőivel, kastélytulajdonosokkal, a települések polgármestereivel és minisztériumi illetékesekkel tárgyalt kedden Marosvásárhelyen.

A miniszter az MTI-nek elmondta, hogy a kastélyok felújítására az állami költségvetésből egyelőre nem lehet pénzt adni, ahhoz törvénymódosítás szükséges. Az európai uniós programokra ugyanakkor például az önkormányzatokon keresztül pályázhatnak a tulajdonosok. A marosvásárhelyi figyelemfelhívó megbeszélésre azért is szükség volt, mert eddig egyetlen Szatmár megyei kastély adott be uniós pályázatot felújításra, pedig egy-egy kastély esetében akár eurómilliók is kaphatók a felújításra.

Maros megye romániai viszonylatban "kastély-nagyhatalomnak" számít. A felújítási program országosan több mint száz épületegyüttest érinthet. Ezek közül 26 a Maros folyó mentén található. A második világháborút követő évtizedekben az állam által használt kastélyok állaga viszonylag jónak mondható azokhoz képest, amelyeket teljesen elhanyagoltak.

Viszonylag jó állapotban megmaradt a Kemény család marosvécsi (Brancovenesti) kastélya, ahová értelmi fogyatékos gyerekeket költöztettek és 2006-ban döntöttek a visszaszolgáltatásáról, a gernyeszegi (Gornesti) gyermekszanatóriumnak használt Teleki-kastély, amelynek híresek az a kertben álló barokk szobrai is.

A keresdi (Cris) Bethlen-kastély, amelyet tavaly nyáron kapott vissza a család, jobban megsínylette a diktatúra éveit. A gótikus-reneszánsz kastélyból az 1948-as államosításkor mindent elhordtak, az eltelt évtizedek alatt nagyon leromlott az épület állaga.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását