2024. március 29. - Auguszta

Új műsor gyerekeknek Veszprémben

A Vadrózsából tündérsípot című televíziós gyermekműsor bemutatóját tartották csütörtökön Veszprémben; a hat részből álló, egyenként 22 perces zenés meseműsor a Veszprém Városi Televízió Kukkantó című gyermekműsorának a produkciója.
2008. június 5. csütörtök 17:52 - Hírextra
A mesesorozat megvalósítása az Országos Rádió és Televízió Tanács (ORTT) gyermekműsorok készítésére kiírt pályázatán elnyert pénzből vált lehetővé, de a költségekhez a veszprémi önkormányzat is hozzájárult - mondta a sajtóbemutatón Szegedi László, a Veszprém Városi Televízió igazgatója. Hozzátette: "gyermekeknek csak a legjobbat"; ez a kodályi gondolat vezette őket akkor, amikor a Kossuth- és Príma Primissima-díjas Kaláka együttest kérték fel a közös munkára.

A zene emberformáló erejű, az értékes zene fogékonnyá tesz a szép befogadására, formálja ízlésünket és a kisgyermekkori élmények meghatározókká válnak az emberi kapcsolatainkban és környezetünkhöz való viszonyunkban - vélekedett az igazgató. Közlése szerint a sorozat egy része - amely már tavaszra elkészült - elnyerte a helyi televíziók országos seregszemléjén a Helyi érték elnevezésű díjat.

Somody Zsuzsanna, a gyermekműsor felelős szerkesztője elmondta: kiváló magyar költők gyermekverseiből válogattak, s a sorozatban 30 megzenésített és képekkel gazdagon illusztrált verset élvezhetnek a gyermek nézők, de élményt nyújtanak a klipek a felnőttek számára is. Tájékoztatása szerint többek közt Csoóri Sándor, Kányádi Sándor, Tamkó Sirató Károly, Zelk Zoltán, Weöres Sándor, Tóth Kriszta gyermekverseit zenésítette meg és adja elő a kisfilmeken a Kaláka együttes. A meseműsorban közreműködnek veszprémi kisiskolások is - tette hozzá.
Somody Zsuzsanna kiemelte, hogy a klipeken látható csodálatos felvételek Bárány László vezető operatőr és Szvath Márton operatőr munkáját dicsérik.

A sajtóbemutatón jelen lévő Kaláka együttes előadott - nagy sikerrel - néhány megzenésített gyermekverset. Gryllus Dániel, az együttes vezetője megjegyezte: különleges élmény volt számukra gyermekekkel együtt dolgozva, gyermekeknek zenés műsort készíteni.

Kővári Péter, a Duna Televízió főszerkesztője a rendezvényen bejelentette: a Duna TV ősszel bemutatja a teljes (hatrészes) gyermekműsort. Hangsúlyozta: rendkívül fontos számukra a gyermekek lelkét, szellemét nemesítő műsorsáv, hiszen a mesék "egyetemes szellemi tanításokat hordoznak". A Duna TV nemhogy megszüntetne meseműsorokat, hanem inkább újabbakat gyárt, illetve vesz át nívós produkciókat. Ilyen például a veszprémi tévé és a Kaláka együttes közös, nívós gyermekműsora - mondta a főszerkesztő. Somody Zsuzsanna az MTI-nek elmondta: a műsort 18 millió forintos költségvetésből "hozták ki".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását