2024. március 29. - Auguszta

Korrupt parkolók, hazug vezetők - hol a maffia feje?

A parkolóőrök korruciójáról csak az nem tudott, aki a Holdon él. Ahogy a rendőri korrupció, vagy a hálapénz, úgy a zsebbe kerülő parkolási díj sem újkeletű. Végeredményben mindenki jól jár. Most azonban kaki került a palacsintába. Az egyik parkolóőr kitál
2008. június 30. hétfő 17:29 - Pénzes Dávid
1. Duka József, volt parkolóőr, nyolc társával együtt egy mintegy ezer autót tartalmazó listát ad át az egyik napilapnak, amelyen rendszámok és a tulajdonosok telefonszáma szerepel. Duka állítása szerint a tulajdonosok ahelyett, hogy parkolójegyet váltottak volna, ötszáz forintot adtak az ellenőröknek. "Aki nem tejelt a főnököknek, vagy nem volt benne a buliban, azt hamar kirúgták. Ebbe mindenki benne van, a parkolóőröktől a csoportvezetőig" - nyilatkozza.

2. Munkaadója, a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. állításainak ügyében vizsgálatot indít, másnap ezt teszi a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) is.



3. Rusznák Imre a cég vezetője, azt állítja a dologról tudomása sem volt. Ezután a zoom.hu hangfelvételt mutat be, ami ennek az ellenkezőjét bizonyítja. Az igazgató erre a rádióban közli: tanulmányozni fogja a hangfelvételt, de azt is elmondja, nem emlékezhet szó szerint minden értekezleten elmondott szavaira. Végül hozzáteszi: szerinte nincs olyan, aki ne tudná, hogy ilyen jelenségek vannak, csak azt nem tudja senki, hogy ez milyen mértékű.

18 alkotmánybírósági beadvány
Az alkotmánybíróságnak komoly munkát adtak a parkolással kapcsolatos jogszabályokat kifogásoló indítványok. Az Ab honlapján az indítványok között jelenleg 18 található, ami a parkolással foglalkozik. Ezek legtöbbjét 2006-ban nyújtották be, a legrégebbi 2005 óta vár a testület döntésére.
4. A fővárosi Fidesz-frakció mielőbbi átfogó városházi vizsgálatot szorgalmaz az ügyben. Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester reagál: szükségtelen, hogy a rendőrségi eljárással párhuzamosan városházi vizsgálat is legyen. Mint mondja: nem lenne célszerű, ha ez ügyben a rendőrség, a társulás és az önkormányzat is vizsgálódna. Előfordulhatna ugyanis, hogy ezek a vizsgálatok különböző eredményre vezetnek.

5. Egy neve elhallgatását kérő ellenőr tovább kavarja a dolgot. Mint mondja, az őrök másfél éve unták meg a tisztességtelen parkoltatást a parkolási társulásnál, azóta tiltakoznak Rusznák Imrénél. Vasfegyelemről beszél: szigorú rend uralkodik, elbocsátják azt, aki panaszkodni mer vagy kilóg a sorból. "Rengeteg embert tettek tönkre. Aki nem hajlott a vesztegetésre, nem maradhatott.”



6. A korrupt parkolóőrökről a Parkolási Kft.-nél nyolc éve tudtak közli Horváth Gyula, a cég felügyelőbizottságának elnöke. Majd több parkolóőr nyilatkozik állítva, havonta mintegy 3-400 ezer forintot kerestek, összesen pedig több százmillió forintot adtak tovább. Mint mondják, a pénz egy részét a főnökeiknek kellett kifizetniük.

7. Bánsághi Tamás (MSZP), a résztulajdonos IX. kerületi önkormányzat alpolgármestere "egészséges" megújulási folyamatnak nevezi, hogy az ügy kitudódott és tisztázódik. Elárulja, az önkormányzat is tudott a vesztegetésekről, amit jeleztek is a cég vezetésének. "Erősíteni kell a belső ellenőrzést" – teszi hozzá.

8. A parkolóőrök végül azt állítják: "maffiaszerűen" működik a vesztegetési rendszer és halálos fenyegetést kaptak, amiért a nyilvánossághoz fordultak.

Egy dolog világosan látszik: mindenki tudott az ügyről, mégis folyt a bűnözés szépen csendben nyolc éven át. Senki nem lépett ki a körből. De vajon miért nem? Költői a kérdés. Mert csak akkor van értelme tovább hallgatni, ha az embernek érdeke fűződik hozzá. És a fent megszólalók mindegyike hallgatott eddig. Ez persze azt jelentené mind benne voltak: felügyelő bizottsági elnök, alpogármester stb. Ez természetesen nem akar vádaskodás lenni, csak logikusnak tűnő magyarázat. Igaz, ezt a gondolatot sejtetik a parkolóőrök is. Ha valóban több százmillió forintot adtak tovább, akkor érthető is. És az is, hogy halálos fenyegetést kap, aki köpött. Maffiáéknál így megy ez.



Az a baj, hogy ha valóban szervezett bűnözésről van szó, akkor a hatóságoknak sem lesz könnyű dolguk. A maffiafőnököket csak nagy ritkán szokták elkapni. Pedig az ügynek az eddigi nyilatkozatok alapján nyilvánvalóan nem a parkolóőrök a főszereplői.

Érdekes elem a főpolgármester megszólalása: azért nem kell önkormányzati vizsgálat, mert esetleg más eredményre jutnának, mint a rendőrség. Na, ezzel mit kezdjen a szegény polgár? Mert miért baj az, ha más eredményre lesz? Esetleg kiderülne, hogy valakik a városházán is benne voltak féllábbal? Vagy ciki lenne, ha nem derülne ki semmi a saját vizsgálatukon, míg a rendőrség közben sokakra ráhúzza a vizes lepedőt?

Ezek persze találgatások. A vizsgálat remélhetően kiderít valamit. Közben pedig halkan jegyezzük meg: a fogyasztói társadalomban termékért illetve szolgáltatásért fizetünk. Az utcán parkolás lehetősége egyikhez sem tartozik. Akkor vajon miért fizetünk egyáltalán?
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását