2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Gazdagodik a zsidó hitközség

A zsidó hitközség visszakapja gyömrői ingatlanát; a megállapodást Pest megye önkormányzata és a Mazsihisz vezetője írta alá hétfőn a megyeházán Budapesten. Elképzelhető, hogy az ingatlant Pest megye majd megveszi a zsidó hitközségtől.
2008. június 23. hétfő 11:25 - Hírextra
Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlésének elnöke (Fidesz) és Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója a két fél közötti jó viszony eredményének értékelték a szerződés megkötését, melyet sok éves vita előzött meg.

A gyömrői ingatlanterület, és a rajta álló kastély a második világháború előtt zsidó tulajdonban volt, ám az államosítás után, az 1950-es években a Pest megyei tanács kapta kezelésbe, a rendszerváltást követően pedig a jogutód önkormányzat tulajdonba is vehette.

Az egyházi javak rendezése idején, 1992-ben a zsidó hitközség ugyan visszakapta az ingatlan tulajdonjogát, ám mivel azon a megye saját forrásból időközben egy szociális otthonnak helyet adó épületet emelt, így "jogvitás" maradt a tulajdonlás. A felek most erre a helyzetre találtak "kedvező megoldást" azzal, hogy megosztották a telket.

Zoltai Gusztáv a távirati irodának arról beszélt, a hitközség több mint százmillió forint értékű ingatlanát a leromlott állagú kastéllyal értékesíteni kívánják, és elképzelhető, hogy a vevő éppen Pest megye önkormányzata lesz.

Szűcs Lajos szerint a kölcsönös jó szándék vezetett oda, hogy a több éve húzódó tulajdonjogi vita végére pontot tehettek.

Azt hangoztatta, a megyei önkormányzat ezzel a megállapodással is bizonyítja, hogy odafigyel az egyházakra, köztük a zsidó hitközségek tevékenységére.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását