2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A főváros támogatja a villamosokat

Egyetértett kedden a Főpolgármesteri Kabinet azzal a javaslattal, hogy az 1-es és a 3-as villamost döntően EU-forrásból 2011 végéig hosszabbítsák meg - nyilatkozta a Városháza kommunikációs igazgatója az MTI-nek.
2008. június 17. kedd 17:57 - Hírextra

Nyáry Krisztián elmondta, hogy a városvezetés által kedden tárgyalt javaslatokról jövő héten határoz a Fővárosi Közgyűlés. Ezt követően a hónap végéig benyújtják a projektek EU-támogatási pályázatát. A jelenleg bruttó 44 milliárd forintos projektköltség csaknem 80 százalékát 33,8 milliárd forintot kíván EU-forrásból megszerezni a fővárosi önkormányzat.

A kommunikációs igazgató tájékoztatása szerint a két villamos jelenleg 150 ezer utast szállít naponta. A tervek szerint az 1-es villamost a Lágymányosi hídon át a Budafoki útig, a 3-as vonalát pedig a pesterzsébeti HÉV-állomásig hosszabbítanák meg első lépcsőben. Egyidejűleg megújítanák e villamosok teljes pályáját és új járműveket is vásárolnának - jegyezte meg Nyáry Krisztián.

Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes a kabinet elé benyújtott javaslatában megállapította, hogy a projekt várható befogadásához és az EU-követelmények kielégítéséhez szükséges változtatások miatt bővült a műszaki tartalom a 2005-ös közgyűlési döntésben szereplő 30,9 milliárd forintról 44 milliárd forintra. A főpolgármester-helyettes jelzi, hogy a fejlesztések hét kerületben mintegy 400 ezer embert érintenek majd. A tervek szerint az 1-es villamos vonalát később tovább építik majd az Etele térig, a 3-as villamost pedig északi és déli irányban is meghosszabbítanák. Az 1-es villamosra 2011-ig hét új 54 méteres Combino villamost, a 3-as vonalára pedig kilenc új 33 méter hosszú villamost vásárolnának.

A főpolgármester-helyette kitért arra is az előterjesztésében, hogy a BKV-nál a szükséges 50 milliárd forint helyett csak 10 milliárd forint jut évente beruházásokra. A felújításokra fordítható források szűkösségével indokolja Hagyó Miklós azt, hogy a 304 kilométernyi budapesti villamospálya-hálózat korszerűsítéséhez hiányzik évente 3 milliárd forint. Emiatt jelentős sebességkorlátozások vannak a villamos vonalakon. Az 1-es úgynevezett "gyors" villamos 27 kilométeres pályáján például 8,5 kilométeren van sebességkorlátozás.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását