2024. március 29. - Auguszta

Tiltakozás a zsidónegyed miatt

Tiltakozik a Nagydiófa Egyesület az ellen, hogy a széles körű nyilvánosság kizárásával tartanak egyeztető tárgyalást a belső-erzsébetvárosi rehabilitációs szabályozási tervről - közölte Kollonay Enikő, a városvédő civil szervezet jogásza csütörtökön az MT
2008. június 5. csütörtök 21:55 - Hírextra
Lantos Péter, a VII. kerület főépítésze az adatvédelmi törvényre hivatkozva tart pénteken zárt tárgyalást.

Kollonay Enikő az MTI-nek elmondta: a főépítész meghívta a civil szervezeteket, köztük a Nagydiófa Egyesületet és az Óvás! Egyesületet, amelyek képviselői jelen lesznek a pénteki tárgyaláson. Az azonban szerinte nem elfogadható, hogy a lakók és a sajtó képviselői ne lehessenek jelen az egyeztetésen.

A főépítész és az egyesület jogásza is jogszabályokra hivatkozik. Lantos Péter az MTI-nek nyilatkozva az adatvédelmi törvény egyik passzusára utalt, amely szerint a hatósági döntés előkészítése során keletkezett adatok nem nyilvánosak. Szerinte személyiségi jogokat sértene az, ha a tárgyalás nyilvános lenne, és azt sem szeretné, hogy a szakmai vitát laikusok helytelenül értelmezzék. Azt is elmondta, a tárgyaláson jegyzőkönyv készül, amelynek az elutasított vagy figyelembe nem vett felvetésekről készült részeit 30 napra, lakossági véleményezésre nyilvánosságra hozzák, s az eljárás során később is lehetőség nyílik a lakók felvetéseinek figyelembe vételére.

Kollonay Enikő szerint azonban az adatvédelmi törvény nem az ilyen esetekre vonatkozik, hanem belső levelezésekre, tárgyalásokra. A jogász az épített környezetről és annak védelméről szóló jogszabályra hivatkozott, amely engedélyezi társadalmi szervezetek részvételét a döntés előkészítésénél. Ha a törvény lehetőséget ad a széles nyilvánosság bevonására, akkor azt szerinte nem szabad kizárni.

Hozzátette, hogy komoly viták várhatók a pénteki egyeztetésen, ugyanis úgy érzékelik, a jelenlegi tervek nem vesznek figyelembe bizonyos szempontokat a régi zsidónegyed átépítésénél: ilyen az örökségvédelem, az épített értékek megtartása és az építkezések következtében fellépő környezetterhelés.

A civil szervezet és az építész is szakemberhez fordult jogtanácsért: a Nagydiófa Egyesület az országgyűlési biztosok, a főépítész pedig az adatvédelmi biztos hivatalához. Mindkét fél úgy értékeli, hogy a nem hivatalos válaszokban a saját álláspontját erősítették meg.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását