2024. április 19. - Emma

Rendőrök, polgárőrök és közterület-felügyelők minden nap a téren

Két hónapon át tartó fokozott ellenőrzést indított Budapest II. kerületének önkormányzata a Moszkva téren; rendőrök, polgárőrök és a helyi közterület-felügyelet munkatársai minden nap jelen lesznek a csomóponton - jelentette be Láng Zsolt (Fidesz) polgárm
2008. június 3. kedd 10:30 - Hírextra
 A téren június 3-tól két hónapig a második kerületi közterület felügyelők, rendőrök és polgárőrök biztosítják a rendet a főváros helyett.

Több mint két éve annak, hogy Kóka János, Demszky Gábor és Horváth Csaba együtt ígérték meg, hogy 2009-ig európai uniós források felhasználásával rendezik a Moszkva tér helyzetét. A választási ígéretnek bizonyult és így elmaradt fejlesztés helyett továbbra is káosz uralkodik a téren. Zavartalanul működik az emberpiac, továbbra is engedély nélküli árusok és hajléktalanok uralják a Moszkva teret. A II., I. és XII. kerület közigazgatási határán belül fekvő téren a közterület - beleértve a járdákat és az úttestet - az FKF Zrt-hez, a vágányzóna és a metró (gomba) területe pedig a BKV-hoz tartozik. Ennek megfelelően az érintett kerületek hivatalosan nem léphetnek föl a szabálytalan árusok, vagy a természetes és higiéniai szükségletüket is a téren végző hajléktalanokkal szemben.

A II. kerület polgármestere Dr. Láng Zsolt és jegyzője Dr. Szalai Tibor úgy látják, hogy ugyan a kerületnek hivatalosan nincs hatásköre a Moszkva téren, ugyanakkor a közbiztonságot is veszélyeztető állapotok ellen valakinek tennie kell. A polgármester elmondása szerint több tucat levelet küldtek az ügyben érintett vállalatok és a Főpolgármesteri Hivatal számára, de válaszra sem méltatták a szervezetek a hivatalos megkereséseket.

„Tűrhetetlen, hogy a turisztikai szezon elindulásával sincs gazdája egy ilyen frekventált tömegközlekedési csomópontnak. Budapest saját magáról állít ki bizonyítványt azzal, hogy nem törődik a Moszkva tér állapotával, és hogy az itt áthaladó külföldiek milyen élményekkel távoznak Magyarországról. Szeretnénk megmutatni, hogy egy forráshiánnyal küzdő kerület néhány hónapig önerőből is képes rendet tartani azon a közterületen, amelyet a fővárosnak éves szinten több százmilliárd forintból gazdálkodva sem sikerül élhetőbbé tennie – mondta a polgármester.

Dr. Szalai Tibor, a II. kerület jegyzője elmondta, hogy a kerület saját forrásaira támaszkodva július végéig képes a Moszkva téren a rendet biztosítani, ezt követően újra fővárosi feladat az elért állapot megtartása.

„Természetesen az elkövetkező két hónapban minden, a Moszkva téren kiszabott bírság és büntetés is a főváros költségvetését gazdagítja, hiszen a kerületnek nincs valódi hatásköre a területen intézkedni” – tette hozzá a jegyző.

Július végéig a II. kerületi Városrendészeti Csoport felügyelete és irányítása alatt 2 szolgálaton kívüli rendőr, 5 közterület felügyelő és 8 polgárőr biztosítja majd vasárnap kivételével a hét minden napján a Moszkva tér nyugalmát és biztonságát. Az akció a II. kerületnek több millió forintjába kerül.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását