2024. március 29. - Auguszta

SS egyenruhás lett az iskola igazgatója

Az interneten tavaly SS-egyenruhában látható - hadtörténész, középiskolai tanár irányítja augusztus 1-től a Tordas és Gyúró társult intézményeként működő tordasi iskola munkáját - közölte az MTI érdeklődésére szombaton Tordas polgármestere. A Történelemta
2008. május 31. szombat 20:44 - Hírextra
Juhász Csaba (független) elmondta: a Sajnovics János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Oktatási Intézmény jövendő vezetője mindkét érintett település képviselő-testületében megkapta a szükséges számú szavazatot, azaz a minősített többséget.

A két testület először május 22-én Tordason, együttes ülésen próbálta megválasztani három jelölt közül a nyugdíjba vonuló jelenlegi igazgató utódját.

Kosaras Péter Ákos személye megosztotta a falut, a szülők képviselői a községháza előtt bejelentett demonstrációt tartottak, s petícióban kérték a képviselőket, hogy alaposan fontolják meg a döntést. A tordasi képviselők többsége már akkor Kosarast tartotta a legmegfelelőbbnek a posztra, de a gyúróiak két igen és hat tartózkodás mellett akkor még elutasították a megválasztását.

Miután a törvény lehetőséget biztosít arra, hogy 15 napon belül ismét összeüljön a testület és megvitassa a kérdést, csütörtök estére a gyúróiak ismét összehívták képviselőiket. A döntés péntek hajnalra született meg: minősített többséggel támogatták Kosaras Péter Ákos megválasztását, mivel az ő oktatási-nevelési programját találták a legjobbnak.

Kosaras Péter Ákos a budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus gimnázium igazgatóhelyetteseként dolgozott. Tavaly júniusban került fel az internetre az a kép, amelyen SS-egyenruhában volt látható. Akkor azt nyilatkozta, hogy az egyenruhát egy történelmi játék kedvéért, hagyományőrző táborban öltötte fel.

Az ügy kirobbanását követően felmentették a beosztásából az egyházi iskolában, majd a munkaviszonya is megszűnt.

Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke az MTI-vel szombaton közölte: az oktatási jogok miniszteri biztosához fordulnak az eset miatt, sürgős választ várva tőle.

A TTE elfogadhatatlannak tartja, ha egy tanár kirekesztő módon, kirekesztő szellemben tanít, és különösen aggályos ez egy történelemtanár esetében - mondta az elnök. Ha valaki náci eszméket hirdet, burkoltan vagy nem burkoltan kirekesztő megjegyzéseket tesz, például "zsidózik", felmerül a szakmai alkalmatlanság kérdése - tette hozzá Miklósi László.

Mint mondta, nem ismerik személyesen Kosaras Pétert, ugyanakkor felidézte, hogy már 2005-ben elhatárolódtak az akkor, igazgatóhelyettesként, a helyi lapban közzétett írásától. Magánemberként ehhez joga volt, de intézménye egyik vezetőjeként nem - közölte a TTE elnöke.

Ha valaki tanárként, igazgatóhelyettesként súlyosan kifogásolhatóan tevékenykedik, erősen kérdéses, miként lehet szakmailag alkalmas vezetőnek; miképp tudja biztosítani, hogy az intézményben az alkotmány szellemének és betűjének, a hatályos jogszabályoknak megfelelően, szakmailag megfelelő módon folyjon a munka - sorolta a felmerült kérdéseket Miklósi László.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását