2024. április 19. - Emma

Nemcsak a gárda járt a faluban

Vasárnap, egy nappal az emberi jogok világnapja előtt, a Magyar Gárda demonstrált "a vidék közbiztonságáért". A rendezvény ellen tiltakozott Tatárszentgyörgy polgármestere, roma civil szervezetek és az SZDSZ Új Generáció is.
2007. december 10. hétfő 19:08 - Pálfi Rita
Megkerestük Léderer Andrást, az SZDSZ Új Generáció elnökét és egy, a gárda elleni tiltakozó szolidaritási menetben résztvevő civilt is.

Az SZDSZ Új Generáció is képviselte magát Tatárszentgyörgyön. Miért mentek oda, mit csináltak?

Több zsák ruhát és szaloncukrot vittünk a gyerekeknek. Végig ott voltunk a cigánysoron egészen addig, amíg a gárda nem ment el a faluból. Azért mentünk le, hogy helyben, a cigányokkal együtt legyünk és úgy fejezzük ki a szolidaritásunkat. A bohócjátékra azonban nem voltunk kíváncsiak.

Melyik megmozdulásra gondol?

A Magyar Gárdáéra.

És a délelőtti szolidaritási menet?

Nem vettünk részt azon sem. Teljesen külön mentünk, nem is szóltunk nekik, nem is szerveztünk együtt semmit. Mi minden évben ruhát, teát és csokoládét osztunk a rászorulók között. Idén ez korábbra került és kicsit máshogy alakult, mint az elmúlt években. Most a jelenlétünknek két indoka is is volt. Egyrészt a ruhaosztás és a szaloncukor. Másrészt pedig azt gondoljuk, hogy túllépett egy határon a Magyar Gárda, és ezzel a megfélemlítéssel szemben nem közleményekkel kell küzdeni, hanem jelenléttel. Egyértelmű és világos jelenléttel. Ezért érthetetlen számomra, hogy nem találkoztam Tatárszentgyörgyön a köztársasági elnök úrral. A legfontosabb, alkotmányban is előírt feladata Sólyom Lászlónak, hogy őrködjön a nemzet egysége fölött, vasárnap ezt elmulasztotta megtenni.

Számít bármilyen elítélő nyilatkozatra jobboldali pártoktól?

Nem hallottam semmiről. A nyilatkozatok ideje lejárt. Nem hiszem, hogy a tegnapi rendezvény után elegendő pusztán a sajtóosztálynak kiadni egy-egy nyilatkozatot arról, hogy elhatárolódnak a Magyar Gárdától. Persze, van olyan politikai erő Magyarországon, akitől már ez is egy komoly előrelépést jelentene, ha világosan egy ilyet kimondana. A politikai pártok vezetőinek teljesen egyértelműen, nem nyilatkozatokban, hanem tettekkel kell megmutatniuk, hogy nem vállalnak szolidaritást azokkal, akik ki akarnak rekeszteni bárkit ma Magyarországon. Ezért gondolom nagyon súlyosnak azt, hogy nem volt ott a köztársasági elnök.

Milyen tetteket várna el a politikai elittől?

Egy olyan országban szeretnék élni, ahol egy a tegnapihoz hasonló rendezvény alkalmával nem az új generációs barátaimmal, hanem a parlamenti pártok vezetőivel és a legfőbb közjogi méltóságokkal együtt állunk a sárban és a hidegben a cigánytelepen.

Jogi eljárást a Magyar Gárda ellen nem terveznek?

Információim szerint a kisebbségi ombudsman úr felkérte az ügyészséget, hogy vizsgálja meg, hogy valóban alkotmányos kereteken belül maradt-e a Magyar Gárda. Liberálisként nagyon rossz útnak tartom azt, hogyha elkezdünk gyűlöletbeszéd-törvényt alkotni, illetve mindenféle – a szocialisták által javasolt – módon megpróbálunk betiltani civil szerveződéseket. Ezek sohasem működnek, ezzel gyakorlatilag csak illegalitásba szorítják ezeket a szervezeteket, ez csupán annyit eredményez, hogy nem lehet velük szemben jogi úton fellépni.

Ma van az emberi jogok világnapja. Lehetett tudatos lépés a Magyar Gárdától, hogy pont tegnapra szervezték a rendezvényüket?



Szerintem a Magyar Gárdának fogalma sincs, hogy mikor van az emberi jogok világnapja.

Egy civil szemével

Nemcsak az SZDSZ Új Generáció érezte szükségesnek, hogy személyesen mutassa ki szolidaritását. Az ország nagyobb romaszervezetei, civilek és jogvédők is elmentek Tatárszentgyörgyre. Egy civil résztvevőt is megkerestünk, hogy magánemberként számoljon be a vasárnapról.

Kik voltak jelen a gárda rendezvénye előtti szolidaritási megmozduláson?

Szinte minden cigányszervezet, amelyik nem fideszes, jelen volt és minden cigányvezető. Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) vezetője, Zsigó Jenő, a magyarországi Roma Parlament elnöke, Horváth Aladár, miniszteri biztos a Szociális és Munkaügyi Minisztériumból és Setét Jenő, a Roma Polgárjogi alapítvány igazgatója.

Politikai szervezet képviseltette magát?

Az SZDSZ ÚJ generáció. Az SZDSZ szombati OT ülése után, Gulyás József nyilatkozott a Magyar Gárda rendezvényéről, ezen kívül Szili Katalin a rendezvény előtt, Gyurcsány Ferenc az után adott ki nyilatkozatot. Természetesen mindhárman elítélték a gárda demonstrációját.



Ti ott maradtatok a Magyar Gárda rendezvényén is?

Ott voltunk, Horváth Aladárral páran odamentünk, és belehallgattunk a szónoklatokba.

Hogy folyt le a szolidaritási menet?

Amikor én odaértem, akkor már ott volt olyan 150-200 ember, nemcsak cigányok, hanem ismertebb jogvédők, mint például a Bíró András. Ők akkor már a katolikus templomból jöttek ki, ott kezdődött a rendezvény, Kolompár Orbánnal, az OCÖ elnökével. Csatlakoztunk hozzájuk, és végigvonultunk a falun, végül kimentünk a cigánytelepre egy ház udvarára és ott maradtunk. Egészen addig, amíg néhányan – nem akartunk összetűzést, ezért nem az egész csapat - elmentünk és belehallgattunk a beszédekbe

Várhatók hasonló Magyar Gárda-rendezvények?

Természetes, hogy fognak még szervezni, hiszen ezért hozták létre. Hacsak az ügyészség indítványára a bíróság be nem tiltja őket. A magyar törvények szerint rasszista szervezetet nem lehet bejegyezni. Illetve amennyiben a dokumentumaiból nem derül ez ki egyértelműen a bejegyzéskor, akkor ilyen gyanú esetén az ügyészség vizsgálhatja a működését. Ha arra az eredményre jut, hogy rasszista politikát folytat vagy rasszista cselekményekben vesz részt egy szervezet, akkor az ügyészség indítványára a bíróság törölheti. Persze, nemcsak a Magyar Gárdát, hanem az alapító pártot is. A Magyar Gárda alapításában nyilvánosan a Jobbik Magyarország Mozgalom vett részt, de egy másik párt is érintett a tagjain keresztül (Wittner Mária és Bencsik András jelen volt a gárda alapításánál)



Hasonló reakciók várhatóak a civil szervezettől az esetleges további rendezvényeken is?

Nincs más választásuk addig, amíg a bíróság be nem tiltja a Magyar Gárdát és a Jobbikot.

Egy ilyen szervezetet a társadalomnak kellene magából kivetni vagy a politikusoknak kellene erősebb szembenállást tanúsítania?

Az a párt, amelyik nem utasítja el a Magyar Gárdát, az nem minősülhet demokratikusnak. Nem ezen múlik a dolog. A bíróságnak kellene betiltania.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

nomad
2007. december 13. 07:40
Végképp kellemetlen, hogy milyen kormányzati időszakban jön létre egy ilyen szervezet. Nem a fasiszta-trappista Orbán-kormány alatt, nem is az antiszemita-mocskos-náci Fidesz regnálása idején (hohó! hát a Csurka pedig parlamentben volt akkor!), hanem egy masszív, több ciklusos szocialista és liberális kormányzás kellős közepén, amikor pedig deáki reformokat élünk, és soha nem volt még ennyi holokauszt-emléknap.
Ági
2007. december 12. 09:40
Nagyon jól tették több városban és faluban is kéne ilyen csinálni.Hozzáteszem nem az ő hivük vagyok, de tetszik amit csináltak
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását