2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Csak az MDF nem támogatja a költségvetési hivatal lérehozását

Az MSZP, az SZDSZ és a KDNP egyetért abban, hogy egy független költségvetési hivatalt hozzanak létre, az MDF viszont nem támogatta a javaslatot - derült ki a pártok képviselőinek nyilatkozataiból, amelyet azután tettek, hogy kedden az államfővel tárgyalta
2007. augusztus 28. kedd 14:54 - Hírextra
Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője közölte: szükségesnek tartják egy független intézmény létrehozását, amely tájékoztatja a parlamentet és a közvéleményt a költségvetési tervszámok realitásáról. Hozzátette: a hivatal a parlamenti indítványok beárazásáról is tájékoztatná a közvéleményt.

A szocialista politikus kitért arra, hogy szükséges egy olyan jogszabály elfogadása, amely a magyar államadósságot határolná be. Mint mondta, az új jogszabályokban a deficitet is szigorú korlátok közzé szorítanák, és szeretnék garantálni az úgynevezett elsődleges egyenleg, az adósságszolgálat leszámításával számított költségvetési eredmény pozitív voltát.

A frakcióvezető elmondása szerint az előretervezés jelentené számukra az újabb garanciát, vagyis három évre előre világosak lennének a költségvetés fő számai.

Lendvai Ildikó úgy vélte, a találkozó elérte célját, mivel mindegyik parlamenti párt szükségesnek érzi a közpénzekkel való gazdálkodás felelősségének erősítését, az új jogi szabályozás megalkotását, új garanciális elemek megteremtését. Hozzátette: innentől a szakpolitikusoké a feladat.

Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese azt mondta, akkor lehet sikeres egy ilyen tárgyalássorozat, ha valamennyi szereplő elfogadja, hogy nem lehet egyszerre szigorú költségvetési politikát követeli, és eközben olyan választási csomaggal előállni, amelynek elemei felborítják a költségvetést.

Hangsúlyozta: az SZDSZ egyetért minden olyan szándékkal, amely ellenőrizhetővé, tervezhetővé kívánja tenni a költségvetést, így támogatják az elsődleges hiányra, a hároméves tervezésre, illetve a független költségvetési hivatalra vonatkozó elképzeléseket.

A liberális párt akkor látja értelmét egy költségvetési hivatalnak, ha az jogosult a választási kampány időszakában beárazni a pártok ígéreteit, nem jelzőkkel, hanem számokkal minősíteni azokat. A frakcióvezető-helyettes a megbeszélésen javasolta, gondolkodjanak el azon, hogy beiktatnak az alkotmányba egy önálló közpénzügyi fejezet. Gusztos Péter azt mondta, ettől egyik frakció sem zárkózott el, az államfő pedig kifejezetten pozitívan fogadta az elképzelést.

Semjén Zsolt, a KDNP elnök-frakcióvezetője közölte: pártja szerint akkor van a költségvetési hivatalnak igazán értelme, ha annak "megállító", azaz vétójoga van, "ha elhatározzuk, hogy három évre megállapodunk a költségvetési számokban, amitől csak kétharmaddal lehetne eltérni".

Kiemelte: Sólyom László az egyeztetés során arra hívta fel a figyelmet, hogy "nincs vesztegetni való idő", egy olyan megállapodásnak kell létrejönnie, ami biztosítja a költségvetés tervezésének kiszámíthatóságát. Semjén Zsolt elmondta azonban, hogy a KDNP nagyra értékeli az Állami Számvevőszék munkáját és az ÁSZ-nak meghatározó szereplőnek kell maradnia. Közölte azt is: a "választási ígéretek beárazásától" a KDNP sem zárkózna el, ennek azonban szerinte csak akkor van értelme, ha az nem csak egy költségvetési évre vonatkozna.

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője elmondta: pártja nem támogatja egy új hivatal felállítását, mert elégséges a jelenlegi törvények alkalmazása és betartása, illetve az Állami Számvevőszék megerősítése.

"Semmiféle garancia nincs arra, hogy ha egy új hivatalt létrehozunk, és arra nagyon sok pénzt költünk, akkor annak a hivatalnak az észrevételeit, javaslatait, utasításait betartjuk" - jelentette ki.
Mint mondta, az MDF fontosnak tartaná erősíteni az ÁSZ működésének törvényi feltételeit. Herényi Károly közölte: ha már új hivatal felállításáról van szó, akkor az csak a Tiszta Kezek Hivatala lehetne.

Sólyom László köztársasági elnök egy napilap augusztus 18-i számában megjelent interjúban közölte, hogy tárgyalásra hívja a parlamenti pártokat a költségvetés alkotmányos korlátok közé szorítása, a túlköltekezés és megszorítás ciklusaiból kitörés érdekében.

A cikkben a köztársasági elnök kifejtette: "most lehetne és kellene a költségvetést alkotmányos korlátok közé szorítani. Erre, és a szabályok betartását kikényszerítő szerv felállítására most mind kormány-, mind pedig ellenzéki oldalról van hajlandóság. A születőben lévő, törékeny konszenzust szeretném támogatni és megerősíteni azzal, hogy még ebben a hónapban tárgyalásra hívom a parlamenti pártokat a Sándor palotába. (...) a szabályozott költségvetés az ország jövője szempontjából alapvető kitörési pont túlköltekezés és megszorítás ciklusaiból".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását