2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Senki nem veszi komolyan Gyurcsányt

Senki nem veszi komolyan Gyurcsány Ferenc kormányfő korrupcióellenes fogadkozásait - tudatta a Fidesz helyettes szóvivője a pártja véleményét azt követően, hogy a kormányfő csütörtökön közölte: rövidesen létrejöhet a Közérdekvédelmi Hivatal.
2009. február 5. csütörtök 20:00 - Hírextra
"Senki sem veszi komolyan egy olyan politikus korrupcióellenes fogadkozásait, akinek a cége valamiért olcsóbban kapta az áramot, mint a többiek, és akinek meggazdagodásában állami forintok is komoly szerepet játszottak" - fogalmazott Cser-Palkovics András az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében.

Gyurcsány Ferenc az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) tagjaival tartott megbeszélése után közölte azt, hogy a következő hónapokban létrejöhet a Közérdekvédelmi Hivatal.

A kormányfő kérdésre válaszolva elmondta: a kormány első körben már megtárgyalta és támogatta az igazságügyi miniszter előterjesztését a közérdekvédelem új rendszerének kiépítéséről. Gyurcsány Ferenc szavai szerint a következő hetekben elkészül a részletes javaslat, a hivatal felállítása és az ezzel párhuzamos lépések pedig a következő hónapokban várhatók.

Gyurcsány Ferenc elmondta: a tervezett változtatások célja, hogy a "csalárd összejátszás", a korrupció, a hivatali visszaélés ne maradjon feltáratlanul és büntetlenül. Új típusú intézményekre, sokkal szigorúbb elemző, feltáró munkára van szükség a jelenlegi gyakorlat visszaszorításához - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

ki kicsoda
2009. február 6. 08:05
Ez nem hírportál, hanem fidesz seggnyalók gyülekezete.
ballonos
2009. február 5. 20:42
Ez a cim igaz lehet. Ha a Fideszt senkinek hivják.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását