2024. április 19. - Emma

Félrevezetés a válságról

A technikai magyarázatok elterelik a figyelmet az emberi dimenziókról, holott a válság emberi hiányosságokra, kétes döntésekre és jellemhibákra vezethető vissza - jelentette ki Orbán Viktor hétfőn Esztergomban.
2009. január 5. hétfő 20:58 - Hírextra
A politikus a Becket Szent Tamás emlékére tartott ülésen beszélt, ahol "Keresztény értékek és Európa" mottóval tartott előadást René Roudaut, a Francia Köztársaság nagykövete, Kun Miklós történész és Becsey Zsolt (Fidesz) európai parlamenti képviselő társaságában, miután ökumenikus szertartáson vettek részt a Szent Tamás-hegyi kápolnában.

"A liberális emberkép legfontosabb célkitűzése az egyén önmegvalósításának kiterjesztése, annak feltételezésével, hogy az emberből kiárad a jó és megjavítja a világot. A keresztény antropológia szerint az emberben a jó és a rossz egyaránt megtalálható, szüksége van azonban egy talapzatra, hogy a jót és a rosszat meg tudja különböztetni" - mutatott rá a Fidesz elnöke a piaci kapitalizmus etikai alapjairól tartott előadásában.

Orbán Viktor leszögezte, hogy a keresztény közösségek lelki vezetői is képesnek érezhetik magukat a válság útvesztőjében való eligazításra, a kapitalizmus materialista értelmezése mellett ugyanis helytálló a megállapítás, hogy "a világ az emberi minőség, az emberi kapcsolatok hálóján nyugszik".

"Európában az ateista is keresztény" - idézte Orbán Viktor Antall József szavait, majd hozzáfűzte, ezeket a gondolatokat Brüsszelben is meg kellene hallani, mert nem érdemes olyan alkotmányt létrehozni, amely nem vesz tudomást közös erkölcsi és kulturális örökségünkről.

Esztergom és Canterbury a XII. század óta áll kulturális és vallástörténeti kapcsolatban. Mindkét település érseki központ. Főpapjaik, Becket Tamás és Bánfy Lukács esztergomi érsek párizsi tanulmányaikból származó személyes barátsága alapozta meg a két város jó viszonyát.

Az 1170-ben mártírhalált halt Becket Tamás érsek éppúgy kiállt az egyház autonómiája mellett, mint a magyar egyház akkori feje. Becket Tamás halála után Jób érsek prépostságot alapított Esztergomban a vértanú tiszteletére.

Lékai László bíboros a szent 1538-ban Esztergomba került ereklyéjének egy részét Canterbury érsekségének adományozta, Angliában ugyanis VIII. Henrik rendeletére a szent összes emlékét megsemmisítették.

Lékai kezdeményezésére, Becket Tamásra emlékezve minden évben gyertyát gyújtanak Esztergomban a szent ereklyéje előtt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását