2024. április 18. - Andrea, Ilma

Simicskó bemutat - Politikusi munkamorál?

„Kapitalizmus van fiam: itt, aki nem tapos, az elsüllyed!” – hallhatjuk nagyapáink kioktatását, mikor náluk járunk vendégségbe, és valahol igazuk is van. Ha a munkahelyen lazsálunk vagy nem dolgozunk megfelelően, könnyen repülhetünk. Így
2008. október 3. péntek 14:27 - Pásztor Balázs
 Kontraszt

Gondoljunk bele, mi mit kapnánk a főnökünktől, ha a ránk bízott munka egy részét nem csinálnánk meg? Először egy kérdőre vonást, majd egy kis elbeszélgetést, végül pár nap után biztosan elegáns ívet leíró röppályára állnánk az alfelünkkel érintkező bakancs hatására. De egyet biztos nem: fizetést, vagyis pénzt azért, amit meg se tettünk. Természetesen eme eljárássorozat teljes mértékben reális a kapitalizmus írott és íratlan szabályai szerint, amiket a parlament – szokás szerint - figyelmen kívül hagy.

Történt ugyanis még decemberben, hogy Simicskó István, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke Fideszes és KDNP-és társaival egyetemben (Kövér László, Lezsák Sándor, Demeter Ervin, stb.) bojkottálták a bizottság munkáját azzal, hogy nem jelennek meg rajta - vagyis az égadta világon semmit nem csináltak a bizottságban. Ezen munkájukért Simicskó megközelítőleg 280 ezer, míg a tagok "csupán" 160 ezer forintot kaptak, havonta. Ez a parlament szerint teljesen rendben is volt, hisz nem szólt egy szót se - végülis nekem se jönne rosszul két milla-nyolcszáz a semmiért – egészen addig, amíg a Népszava kissé meg nem bolygatta a szart az ügy körül.

Ekkor a bizottság MSZP-és alelnöke, Tóth Károly már szót emelt, és Szili Katalin házelnök sem hagyta annyiban a dolgot, kijelentette: „a házszabály értelmében kötelező a részvétel a bizottság munkájában”. Mi lenne erre az elvárható reakció Simicskótól? Behúzza fülét farkát, és magát szanaszét szégyellve visszamegy elnökösködni, ha már tíz hónapig nem tette, csak a „tiszteletdíjat” tette zsebre (azt már ugye közhely lenne említeni, hogy eme pénz a mi – vagyis az adófizetők – bukszájából származik). Persze nem, hisz a magyar politikai kultúrát már a mr. „lógni fogtok” szájából is halhattuk nemrégen, így ez a reakció sem meglepő. Simicskó két vállrándítás közt közölte, hogy akkor „vonják le a fizetésemből”, esetleg nagy kegyesen arra is hajlandó lenne, hogy díjazását csökkentsék. Eddig is köztudott volt, hogy a politikusok arcbőre a rinocéroszokéval vetekszik, de Simicskó ezzel beírta magát a pofátlanság évkönyvébe. Mert egy átlagos munkahelyen nem csak úgy repült volna, hogy meg se áll Haitiig, de hogy az eddig kiutalt pénzt is visszavették volna, az tuti.

Nemzetbiztonsági Bizottság

Érdekesség a magyar politikai életből
A világ első parlamenti verekedése Magyarországon tört ki Tisza István idejében, 1904. November 18.-án. A „zsebkendőszavazás” néven elhíresült eset során a kissebségben lévő kormány próbálta egy - házszabályba is ütköző - csellel leszerelni a többségben lévő ellenzéket. Bár a csel sikerült, de az ellenzék feldühödötten verte szét a parlament bútorzatát a kormány tagjain. Ezen eset óta nem történt verekedés a magyar parlamentben.
A Nemzetbiztonsági Bizottság a Nemzetbiztonsági Hivatalt (NBH) hivatott felügyelni, ám december óta gyakorlatilag nem képes működni. A bojkott oka a két ellenzéki párt részéről az volt, hogy a miniszterelnök Laborc Sándort választotta meg az NBH főigazgatójának, a testület elutasítása ellenére. Be kell vallani, hogy ezt a bizottság nem hagyhatta felelet nélkül, sőt, minden okuk megvolt egy erőteljes válaszlépésre, ám az „akkor az egészet hagyjuk a francba” hozzáállás nem éppen megfelelő reakció, főleg nem tíz hónapon keresztül.

Simicskó szerint nem okoz fennakadást a távollétük, a parlamenti munka sem sérül, valamint az egész a házszabálynak és a törvényeknek megfelelő. Azt is hozzátette, hogy a Fidesz és a KDNP valószínűleg továbbra sem fog részt venni a bizottsági üléseken (a folytonos kivonulások után ez már nem is annyira meglepő). Eközben az SZDSZ benyújtotta azon javaslatát, mellyel parlamenti vizsgálóbizottságot hozna létre az adatgyűjtési ügy kivizsgálására – ám, ha ez meg is alakul, itt is kérdéses az érdemi, eredményes munka. A testületnek 12 tagja lenne – 6 MSZP, 3 Fidesz és 1-1 KDNP, MDF és SZDSZ - és 32, az üggyel kapcsolatos kérdésre kellene válaszolnia 180 nap alatt.

Események, következmények

A bizottság munkája kiemelten fontos lenne most, mikor a lehallgatási botrány dúlja fel az ország közéletét. Simicskó két hétig nem volt hajlandó egybehívni a bizottságot, ám most a jövő hétre mégis összetoborozta azt. A kérdés az, hogy a bizottság eredményes lehet-e az ellenzéki képviselők nélkül, valamint egyre fajsúlyosabban az, hogy ha a bizottság nem működik, miféle kontroll áll az NBH felett – legalábbis Tóth ezen kérdéseket fixírozta, nem ok nélkül.

Szili Katalin felhívta mindenki figyelmét arra, hogy az országgyűlési képviselők kötelesek elősegíteni a ház munkáját és részt venni a parlament munkájában, valamint kérvényezte az alkotmányi bizottság elnökétől, hogy vizsgálja meg, milyen lépéseket lehet tenni a távolmaradások ügyében. A tisztelt ház gyors munkaütemét tekintve decemberre talán eredmény is várható.

Minden esetre az ilyen incidensek miatt kívánja a nép nagy része az egész parlamentet a Duna mélyebb rétegeibe. Hiába Simicskó a „főnök”, egyik ellenzéki politikusnak sem jutott eszébe, hogy ez így nincs épp rendjén, ráadásul az kormány tagjai is egészen addig síri csöndben hallgattak, míg a média ki nem robbantotta az ügyet. Mintha az ilyen és ehhez hasonló eseményeket – egy titkos konszenzus értelmében – senki sem venné észre, és hagyná hogy annyi „mutyizás” történjen, amennyi belefér a zsebükbe – éljen a szakmai szolidaritás, elvégre mindannyian politikusok...
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását