2024. április 16. - Csongor

A párbeszédnek van értelme - Interjú Prieger Zsolttal, az Anima Sound System vezetőjével

Prieger Zsolt, az Anima Sound System zenésze sokak számára meglepő módon interjút adott a Magyar Demokratának. Erről, a polgári demokrácia csődjéről, a mindent determináló hatalomról, a művészet és a politika viszonyrendszeréről beszélgettünk vele. A vilá
2008. március 30. vasárnap 07:26 - Constantinovits Milán
Sokakat meglepett, amikor megpillantottak Téged a Magyar Demokrata címlapján, hiszen a hetilap szellemiségével, ahogy a beszélgetésben is kifejted, nem értesz egyet. No meg a Demokrata háza táján sem rajongtak eddig érted...

A Demokrata szellemiségével, az ott megjelent írások többségével nemhogy nem értek egyet, hanem azokat kifejezetten opponálom. Ugyanakkor a lap olvasótábora ugyanúgy velünk együtt élő emberekből áll, a sorban ott állnak mellettünk a boltban, vagy éppen a szomszédaink, s ha nekik csorbítatlanul ki tudod fejteni a véleményed, tedd meg. A párbeszédnek van értelme, főleg akkor, ha mindig egyértelműsíted a saját álláspontod. Jelen esetben olyan fontos kérdésekről mondhattam el a véleményem, amikről még nem nagyon beszéltek az úgynevezett jobboldali olvasóknak. Már ha van persze értelme mifelénk a szónak, hogy jobboldali vagy baloldali.

Milyen célja volt az interjúdnak: egyfajta ároktemetésnek is tekinthető? Közelíteni próbáltad a társadalom egymástól elszakadt tagjait?

Dehogyis! A Demokrata szellemiségéhez, hangsúlyozom, nincs közöm. Ettől még beszélgetni lehet, nem? Túlzó, extrém párhuzammal: Noam Chomsky is kiáll a holokauszttagadók szólásszabadsága mellett, annak ellenére, hogy nem ért velük egyet. Úgy gondolom, hogy ma nincsen kitüntetett sajtótermék a hazában, hiszen mindegyik valamelyik érdekcsoport, párt, nagyvállalat tulajdona, szócsöve. Blogokat és az indymediat leszámítva nincs igazán független sajtó. Ezt be kell látni, hiába hazudunk magunknak. Innen nézve Demokratába nyilatkozni, Magyar Hírlapba írni, Blikket főszerkeszteni egykutya. A független ember, meg ha kap teret, elmondja a meglátásait és próbál hatni az aktuális olvasóra.

A nyilatkozatban elítélően szólsz azokról, akik anyagi érdekeltségből fogadnak el kitüntetést a hatalomtól. Ennek a szerepnek a fordítottja, tehát nem a politikai oldalakhoz való helyezkedés, hanem épp a békéltetés, összekötés lehet-e feladata egy művésznek?

Aki nyomon követ minket, tudja, hogy az Anima Sound System mire törekszik tizenöt éve: amikor ugyanis nem napi politikáról van szó, hanem mélyebb társadalmi kérdésekről, akkor azért lehet értelmesen is beszélgetni. A napi politika látványkirakatán túl, egyfajta második nyilvánosságban történnek az igazán fontos dolgok. Ehhez képest ugyanúgy, ahogy nem hiszek a kádárizmusban, a kétpártrendszerben, a polgári demokráciában sem hiszek, mert ugyanolyan orwelli struktúrának tartom mindegyiket. S ebből a szempontból tök mindegy az is, hogy Orbán Viktor, Horn Gyula, Antall József vagy éppen Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök. Ezek látszatesemények, médiafelpumpálással meg egy kis bulvárral.



Mit javasolsz akkor? Hogy lehetne változtatni az általad helyesnek vélt irányba?

Én egy kételkedő, tépelődő, a saját gondolataimat, saját érzéseimet is folyamatosan megkérdőjelező ember vagyok, úgyhogy tuti megoldásom nincs. Egy biztos: sokkal több nyitottság kellene, sokkal kevesebb előítélet. Egy csomó lelkibeteg járkál köztünk, akik tele vannak gyűlölettel. Nem normális szituációban élünk, és már fel sem tűnik. Igen, talán több beszélgetésre lenne szükség, azonban az ordítozás közben ez nem nagyon megy. Ez is egy beszélgetés volt, lehozták azt, amit mondtam, ennyi. Például nem húztak ki belőle egy sort sem, ahogy az már nagyon sok „szalonképes” lappal előfordult.

Elutasítasz mindenféle politikai függőséget, ugyanakkor a zenésztársadalom egésze végletekig átpolitizált. Mit lehet tenni ebben a helyzetben?

Vannak azért, akik nem érintettek a politikai érdekek által. Vannak azért kakukktojások, akik mindét oldal számára kényelmetlen állításokat fogalmaznak meg. Ilyenkor azt hiszi az egyik fél, hogy biztos a másikkal van jóban, kompenzál, és viszont. Ez tébolyda. Én tizenöt éve ugyanazt mondom: az emberek szabadságfokát kell emelni. S amikor kendertüntetést szerveztem három évig, az sem a fűszívásról szólt, hanem az emberi szabadságról. Az emberek általában szeretik félreérteni a dolgokat. Pedig tök világos minden.

Mennyire lehet az általad képviselt szellemiségnek követőket találni?

Ez engem baromira nem érdekel, nem akarok követőket találni, nem vagyok politikus.

Akkor úgy kérdezem, mekkora bázisa van annak a gondolatvilágnak, amit te képviselsz...

Remélem, egyre nagyobb. Az emberek rádöbbennek, hogy nemcsak az létezik, ami látszik, hanem mélyebb összefüggések vannak. Ha nem befolyásolják őket sem nacionalista, rasszista, homofób érzelmek, sem Gyurcsány Ferencet nem gondolják demokratának, az MSZP-t meg baloldalnak, akkor lehet kiút ebből a drámai apátiából.



Mit lehet akkor elvárni egy átlagembertől, akit folyamatosan determinál a média? Lépten-nyomon gazdasági, politikai üzenetek vesznek minket körbe...

El vannak, el vagyunk hülyítve mi, emberek. De arról nem tehetünk, hogy elfogult, kicsi bátorsággal sem rendelkező emberek írnak ma újságot, hogy közszolgálati politikai műsorvezetők mellesleg bulvárfőszerkesztők. Ahol politológusok mellesleg pártszövegírók is, ott ne csodálkozzunk semmin. Itt a korrupt polgári demokrácia-fogalmat is megcsúfolják, itt annak a slampos, pofátlan fajtája dívik. Így lehet az is, hogy minden determinált pártpolitikailag: a kitüntetésektől a rádiófrekvenciák elosztásán át a kinevezésekig. És közben mindenki a másikra féltékeny. Kicsit olyan lettünk, mint az NDK. S ha mindezen, saját kishitűségünkön és gyávaságunkon végre kiakadtunk, talán ki tudunk szabadulni ebből a langyos és unalmas, borús tespedtségből, ha meg közben vitáznak veled keményeket, legalább beindul egy diskurzus. S nem arról szól majd a vita, hogy van-e cigánybűnözés, hanem arról, hogy meg vagyunk etetve egy rasszista, nacionalista maszlaggal, amiből mindkét oldal leszedi a saját sápját. Az emberek össze vannak zavarva, ezért nem tudják, milyen ideológiák, attitűdök ellen kell fordulni, ezért nem tudnak kiállni a jogaikért, ezért borogatnak helyette kukákat. Beléjük vannak kódolva bizonyos hívószavak, az egyik birkanyájat a magyarkodó dumával, a másikat meg a „fasiszta- veszéllyel” lehet terelgetni. Ebből kell kitörni.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását