2024. március 29. - Auguszta

Több mint negyven szépirodalmi folyóiratot támogatnak

Összesen 200 millió forintból több mint negyven folyóiratot, köztük több internetes megjelenésűt támogat az idén a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) szépirodalmi szakmai kollégiuma - mondta Füzi László, a részleg elnöke kedden Budapesten.
2008. február 19. kedd 14:42 - Hírextra
A vezető a sajtótájékoztatón elmondta: a felhívásra a tavalyival csaknem megegyező számú pályázat érkezett, a 75 beadvány közül 44-et támogat az idén a kollégium.

A tavalyinál tízzel több folyóiratnak ítéltek meg támogatást, többek között öt-hat internetes lap, két erdélyi gyermekirodalmi magazin és három megkérdőjelezhetetlen színvonalú irodalmi kiadvány került be újonnan a támogatottak körébe - közölte Füzi László.

Az elnök kiemelte, hogy e lapok támogatása azért is különösen fontos, mert a szépirodalom nem rendelkezik mögöttes intézményrendszerrel, az állami szerepvállalás mértéke alacsony, ezért a támogatással egy-egy lap létéről döntenek.

Kőszeghy Péter, a kollégium tagja ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy a szervezet "hóhérszerepet" vállal a folyóiratok támogatásáról szóló döntéssel. Félelmének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a nem budapesti folyóiratok költségvetésének felét - mintegy 5-15 millió forintot - kitevő önkormányzati támogatás mértéke apadni fog.

Szintén problémaként említette, hogy nincs kollégium az NKA-n belül sem az ismeretterjesztő, sem - az amúgy problematikusan körülírható - szépirodalmi kategóriába nem besorolható, mégis értékes folyóiratok számára.

Harsányi László, az NKA elnöke jól működő és továbbgondolandó megoldásnak nevezte a remittenda példányok értékesítését a városi és megyei könyvtárak számára.

Mint mondta, az NKA közvetítő szerepet vállal abban, hogy az ezekre igényt tartó könyvtárak és esetleg az egyetemek, valamint a megmaradt lapoktól szabadulni vágyó kiadók egymásra találjanak.

Ugyancsak megfontolásra ajánlotta azt, hogy a jövőben egy-két folyóirat működését szerződés által három évre biztosítsák, és felhívta a kiadók figyelmét az egyre több olvasót meghódító internetes megjelenés fontosságára.

Az NKA támogatásából egy folyóirat egy lapszámra átlagosan egymillió forintot, összesen legfeljebb 15 millió forintot kap. A támogatott újságok átlagosan ezres példányszámban látnak napvilágot és 20-30 százalékos remittendával számolnak.

Az idén tízmillió forintnál magasabb támogatásból gazdálkodhat többek között a debreceni Alföld, a Bács-Kiskun megyei Forrás, a pécsi Jelenkor, a fővárosi Kortárs és a Holmi, valamint a szegedi Tiszatáj című folyóirat, az internetes megjelenésűek közül pedig a litera.hu.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását