2024. március 29. - Auguszta

Fővárosi szállodák téli kampánya

Újabb kampányt indít a Magyar Turizmus Zrt. annak érdekében, hogy a téli hónapokban fellendüljön Budapest idegenforgalma. A már második alkalommal meghirdetett Budapest Winter Invasion akció lényege, hogy a turisták decembertől március végéig 3 éjszaka ár
2007. december 1. szombat 14:10 - Hírextra
A kedvezményes téli akcióhoz a főváros három-, négy- és ötcsillagos szállodái mellett egyebek mellett a MALÉV, a Budapest Airport, a Fővárosi Önkormányzat, sőt most először a Fővárosi Tavaszi Fesztivál is csatlakozott. A kampány teljes költségvetése meghaladja a 100 millió forintot. Ebből egyebek mellett a világ vezető hírcsatornáin sugároznak majd a magyar fővárost népszerűsítő reklámfilmeket.

A kampány elsősorban a francia, német, olasz, orosz, skandináv és ír turistákat célozza. Az akcióval azonban a szomszéd országokat, sőt a tengerentúli területeket is el akarják érni.

A tavalyi kampány eredményeként a téli hónapokban Budapestre látogató turisták vendégéjszakáinak száma 2,5-ről 5,5-re emelkedett, ami még Prága látogatottságát is meghaladta.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását