2024. április 19. - Emma

Jézuskának írt levél a XVII. századból

Szoknya, fűző, harisnya és cipő - ilyesféle karácsonyi ajándékokat kértek a gyerekek a XVII. században. A naphoz illően advent első vasárnapjának előestéjén, december elsején állítja ki a bécsi székhelyű Állami Levéltár azt a levelet, amelyet a XVII. száz
2007. november 28. szerda 18:19 - Hírextra
A vékony papírlapra rótt soraiban a mintegy hatéves kis Rosa von Harrach karácsonyi ajándékokat kért magának.

A "forrón szeretett Jézuskához" írt levelében Rosa napjainkhoz képest szerénynek mondható kívánságokkal fordult Jézuskához: "kabátot, szoknyát és fűzőt, valamint selyemharisnyát, hímzett cipőt és még tetszésed szerint bármit" kért karácsonyra. Ennek ellenében viszont megígérte, hogy szorgalmasan megtanul írni és olvasni.

Keltezése miatt nem mindennapi érdekesség a levél, mivel a XVII. században a római katolikusoknál még Mikulás napján ajándékozták meg a gyerekeket és így nem volt szokás levélben karácsonyi ajándékokat kérni a Jézuskától.

A kiállításra kerülő írás Ferdinand Bonaventura levelezéséből került elő, aki többek közt császári követ Madridban, később pedig főistállómester és főudvarmester volt. Az ő legfiatalabb lánya volt Rosa von Harrach.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

...
2009. december 9. 08:03
"
...
2009. december 8. 11:59
11:56-58 közt Csé a klavit verte az elköszönése közben után és amíg a váltója ("AlfHÖd")beszélt... (csak úgy püfölte) ;-P
...
2009. december 8. 11:49
" Személyes adatok
Regisztráció időpontja 2007. szeptember 1.
Utolsó bejelentkezés 2009. december 8., 11:11 "


= ? ;-o ;-)
...
2009. december 8. 09:26
9:12 műsor, vár, 9:13 szól Sz.K. "Hügyeletes".. = Csé H-zik! Hjött, profi "vers-SZenyszerűen"! ;-) (a szirénás beszédű Sz.K. is szerki lett, újra?) Cs.: természeteSSen, SzK "kommandÓA", (=diftongus) 9:17 vége és "09:15"! =MEGINT a MŰSORISMERTETÉS KÖZBEN LÉPETT BE az iWiW-re! nagyon laza, mint amikor a beolvasás előtti pillanatban még jáCCik a neten... ;-)) ;-P
...
2009. december 8. 08:59
8:25 evvel miért rekedt el? ;-o ;-))
http://www.168ora.hu/punch/luxushotelben-elt-hetekig-egy-trukkos-hajlektalan-47802.html Sok oldalon fenn ez.
http://csongradmegye.hir6.hu/cikk/37032/091207_luxushotelekben_lebzselt_a_hajlektalan#kommform
miket össze H-zik a levegővel a szavakhoz!? ;-P
http://naplo-online.hu/loero/20091207_gps_baleset#s=rss
http://naplo-online.hu/digitalis/20091113_totalkarosra_torte_autojat?s=rel?FullComment=true#comments
http://forum.ma.hu/tart/forum?fid=1&tid=2009-12-07%2011:16:52.973137
"ennek le volt köszönhető"?? H-zik, itt is... http://www.mr1-kossuth.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=113948&Itemid=100 (= PANDÚROVÁS hír!) ;-)))
http://www.blikk.hu/blikk_rovidhir/focimeccs-alatt-loptak-a-tolvajok-2006071/
H-zik! evvel is: könyv, Provanszi borbalhé, botlik is
http://bookline.sk/product/home!execute.action;jsessionid=2yx+b0hUrq4coVi6AqKjlg**?id=84106&type=22&_v=Mayle_Peter_Provence_i_borbalhe
...
2009. december 8. 07:53
7:46 hori, várt? talán megint nyerésre állt a Don... és nem lehet olyankor kiszállni a Hori javára? ;-))) 7:47 hori: kíváló Í (kiváló) újH, Hrádöbben, SZtre...-stresszesen! (=javított) ;-) ;-P
...
2009. december 8. 07:39
O.Zs. 7:00 heTYetemre jelentette??? (Obama) = + Űlők, O.Zs. hosszú ű-vel ŰL... ;-) hamaros'n szerű, "számíTTatunk majd"= számíthatunk majd! Búdapest, tiizenhét, kättő, (eé)
máj.28.= fél éves cikk!
http://www.lakaskultura.hu/hirek/rajzolj-a-termeszet-szineivel-42294.html
http://www.tuvie.com/color-picker-by-jinsun-park/ (a japán oldali)
7:30 infok, helyen-H-ered el,
kiisebb, a Hjellemző, szombatonH, fejfáJJás!! (j) vízes! (i) gépjárműH-vezetőt, a Hrendőrség, Hlegfrissebb, stb... ;-P
...
2009. december 8. 07:02
Google falle: " MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva," TAGS
...
2009. december 8. 07:01
"mazsolák", ma hajnaltól reggel 7-ig:
-beNN, MáriJa! vítatott szerű i,
a-Hjellemző, eSSő? -beNN, GoricaH-esik, eSSő, általábaNN, eJre!? (egyre) laza szájjal Hzavarjon, reggéli szerű e, aH, laSZ-san! megint ez a bakija, bízakodnak, (hosszú Í) hóváró Cs. :-) faHHéj!! Berki módra! ;-P

http://www.wellnesscsodak.hu/index.php?module=news&target=article&type=1&category=68&id=1704

áé széles szájjal az á hang! meSSélni! beSSZélni? Berkis Cs.! :-P elH- Hreggel, +
http://www.karpatinfo.net/article53419.html (2 éves cikk.)
http://www.hirextra.hu/2007/11/28/jezuskanak-irt-level-a-xvii-szazadbol/ (Cs-Adventi) Az ember sosem tudja mi is az a karácsony, amíg egy idegen országban el nem veszíti. (= Ernest Hemingway ) töFFelé, a Hlevegő, éSSÖ, H-zik! fejfáJJás? mint máJJus? eső jó, vízes!!! megint, fejfáJJás! 2X is, Á. Albert módra!
búűn!, (bűn) Pörl-Háboban.-Hárborban (raccsika!? azt javította ki?) a DáMblinban (Dublinban) (Cs, az angolos!) ;-) eggyö, "fimszinéS zeneszerző" (filmszínész és zeneszerző) helyett úgy hagyva! ;-P
STB. enter...
...
2009. december 8. 06:44
E 2 évesnél régebbi kis hírt is felhasználta "Csé" a ma reggeli témája adventi olvasgatásához...

Google falle: " MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva," TAGS
"
...
2009. december 8. 12:00
KLAVIT! (bocs, gépelés...)
...
2009. december 8. 11:59
11:56-58 közt Csé a lakvit verte az elköszönése közben után és amíg a váltója ("AlfHÖd")beszélt... (csak úgy püfölte) ;-P
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását