2024. április 19. - Emma

Szaszaki Kupa: bemutatók, köszöntők

A sportági bemutatókkal és a köszöntőkkel megkezdődött a Pestszentimrei Sportkastélyban a Szaszaki Kicsiszaburo Kupa, melynek során a magyar és a japán cselgáncsválogatott méri össze erejét.
2007. november 2. péntek 20:56 - Hírextra

A délelőtti programban korosztályos dzsúdótornára került sor, majd 15 órakor Ozsvár András főszervező köszöntötte a jelenlévőket.

Ezt követték a szumósok, aikidósok, sotokan karatésok, kendósok, speciális olimpikon cselgáncsozók és a baranta nevű ősi magyar harcművészet művelőinek bemutatói, majd Sozi Nagamija atomfizikus professzor, Szaszaki Kicsiszaburo mester unokája szólt az egybegyűltekhez:
"Száz éve a dzsúdó volt Japán egyik első exportcikke, melynek magyarországi meghonosításában kiemelt szerepet játszott gróf Szemere Miklós, a kor jeles diplomatája. Néhai nagyapám számos tatamiszőnyeggel hajózott ide, majd 1907-ben megírta Djudo című könyvét Budapesten, hogy tanai távozása után is gyakorolhatók legyenek. Egy nemrég kinyomtatott kötetet Akihito jelenlegi japán császár is kapott, aki elismerően nyilatkozott a műről és a magyar kezdeményezésről egyaránt. Örülök, hogy hozzájárulhattam a magyar és a japán kultúra kapcsolatának erősödéséhez."
Ezt követően Marius L. Vizer, a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) szeptemberben megválasztott elnöke emelkedett szóra:

"Gratulálok a magyar dzsúdó századik jubileumához, külön boldogság, hogy az IJF első aranymedálját éppen Ozsvárt András úrnak adhatom át."

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke elsősorban a sportágat méltatta:
"A dzsúdó teljes emberré nevel, ha fiaim születtek volna, biztosan erre a sportágra taníttatom őket. Kiemelten szeretem a cselgáncsot, és örömmel követem a hazai sikereit."

Az olimpiai és világbajnok Kovács Antallal felálló hazai valamint a japán válogatott kétfordulós összecsapásának első köre 18 órakor kezdődik.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását