2024. április 19. - Emma

Nesze neked „Nagy fogyás” – Koltai disznót reklámoz!

A magyar húsiparnak a sertés ágazatban érdekelt szereplői összefogtak azért, hogy az elmúlt hónapok húsbotrányai után ráirányítsák a figyelmet a magyar sertéshús megbízhatóságára. Ennek érdekében reklámkampányt indítottak, melynek arca Koltai Róbert színm
2007. október 10. szerda 19:28 - Pór Károly
Cím
Október 18-tól kezdik vetíteni a mozik Koltai Róbert, Megy a gőzös című új filmjét. A történet egy kis falusi közösségben játszódik, és olyan emberi tulajdonságokat, helyzeteket mutat be, melyek nagyon is aktuálisak a mai magyar közéletben. A film szól kiengesztelhetetlen ellentétekről, irigységről, hatalomféltésről. Koltai, filmje kapcsán elmondta, hogy ő elsősorban nem elgondolkodtatni, hanem szórakoztatni akar azáltal, hogy elmesél egy történetet. Azonban a Megy a gőzös – mint minden film - egy mese, amelynek főhőse az ember, így nem csoda, ha olykor áthallásokat tapasztalhatunk mindennapi valóságunk, és a filmvásznon látottak között. A filmet rendező, és az egyik szerepet is eljátszó Koltai a próbavetítések visszajelzései alapján úgy véli, hogy ez a mozi viharos fogadtatásra talál majd a nagyközönség előtt, és akár – a ma már nagyon jónak számító - 200 ezres látogatottságot is elérheti.
Érdekes egybeeséseket tud produkálni az élet. Október 9-én „nagy fogyásba kezdett az ország” az egyik kereskedelmi csatorna jóvoltából, és ezzel szinte egy időben nagyszabású reklámkampányba kezdett a magyar húsipar. „A magyar sertéshús finom, megbízható, változatos. Aki egészséges és jóízű étrendet szeretne, az ne hagyja ki az abból készült parizert, virslit, szalámit, sonkát, kolbászt. Világszám!” - Hirdeti a kampány szlogenje, amit érezhetően nem napjaink fogyiguruja, Schobert „Update” Norbert állított össze.

A reklámkampányt szervező FVM Agrármarketing Centrum Kht. képviselője Totth Gedeon kérdésünkre kifejtette, hogy a kampány célja a figyelemfelhívás a minőségi magyar sertéshúsra, a sertéshús iránti kereslet előmozdítása. A vöröshúsfogyasztás az elmúlt években folyamatosan csökkent, ráadásul a nyári húsbotrányok is kedvezőtlenül befolyásolták a magyar sertés piaci versenyképességét. Ezért gondolta úgy az Agrármarketing Centrum, a Vágóállat- és Hús Terméktanáccsal, a Húscéhvel és a Magyar Húsiparosok Szövetségével együttműködve, hogy népszerűsítésre szorul a magyar röfi. A 96 millió forintos kampány kiemeli, hogy a malachús finom, megbízható, és közel sem annyira ártalmas az egészségre, mint azt sokan hirdetik.

Koltai Róbert a kampány reklámembere elmondta, hogy ő elsősorban azért vállalta a felkérést, mert új filmjének – Megy a gőzös - bemutatója egybeesik a kampány idejével, és így egymás népszerűségét erősítheti a film és a reklám.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását