2024. március 29. - Auguszta

Az SZDSZ a koalíció határán evickél

Miközben az SZDSZ korábban közölte, hogy ragaszkodnak a több-biztosítós egészségügyi rendszer megvalósításához, most azt mondják, hogy a szakmai álláspontok közelednek, de a megoldási mód még vitatott. Zárt ajtók mögött tárgyal kedd este a Parlamentben az
2007. június 6. szerda 09:09 - Hírextra
Az SZDSZ korábbi javaslata szerint a több-biztosítós rendszerben az egészségbiztosító mellett megjelenhetnének a magánbiztosítók, akik a biztosítottak száma után kapnák a pénzt. Az MSZP ezt nem fogadta el, saját javaslatuk hétfőn lett kész.

A verseny és szolidaritás elemei érvényesüljenek. Maradjon meg egy nemzeti egységes biztosító - mondta Kökény Mihály, az egészségügyi bizottság szocialista elnöke az RTL Klub Híradójának.

A szocialisták tehát megtartanák és megerősítenék az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat. Csak ezután engednének be a piacra a magánbiztosítókat. Az SZDSZ szerint már ez is eredmény.

Egyre közelebb kerülnek szakmai értelemben az álláspontok. A megoldásban van köztünk vita - mondta Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője.

A Fidesz egykori egészségügyi minisztere, Mikola István ugyanakkor nem bízik abban, hogy az MSZP képes lesz megőrizni az országos egészségbiztosító kiemelt szerepét.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását