Hajósnak az a szex, ha lemerülhet a kakiba a gyémántért

 

Nem tudom, ez igazából soha nem foglalkoztatott. Népnevelői szándékaim sosem voltak. Szeretek pl. az Emil.Rulez! zenekar énekese lenni; életem három legnagyobb pillanatai közé azok tartoznak, amikor a zenekarban énekelek. Ehhez közönség kell. Persze, ha van olyan szórakozóhely, amelyik kifizeti a gázsit közönség nélkül, oda örömmel megyek. Ezért is örülök az internetnek, mert ott kicsit indirektebb módom láttathatom magam. Szeretném, ha eljönne az az idő, amikor nekem már nem kell izzadva ugrálnom a színpadon mindig. Nem mondom, jól jön néha, de nem hetente ötször.

 

 

Igen, mert pont két nappal azelőtt sikerült összeomlania a servernek, hogy neki álltunk volna egy modernebb portált építeni belőle. Így eldöntöttük, hogy nem szöszölünk a régivel, hanem kivárjuk, míg elkészül az új grafika és tartozékai, és az remélem profi lesz. A sok hasznos dolog mellett azért is akarunk új portált, hogy a koncerteken készült képek, amiket a rajongók csinálnak, nagyobb kapacitásban is fel tudjanak kerülni az oldalra.

 

 

Szerintem utóbbi, bár nem voltunk sosem egy nagy turné-betyár banda. Mi ezt főleg passzióból csináljuk, és úgy döntöttünk már a második nyár után, mikor mindent elvállaltunk, amit szerettünk - pizzériában továbbra sem játszottunk, de minden fesztiválon ott voltunk -, hogy ez nekünk sok. Rájöttünk, hogy akkor és úgy akarunk felállni a színpadra, amikor akarunk. Ez már az elmúlt években össze is jött. Végül is nem ebből élünk, miután hamar beláttuk, hogy nem lehet, akkor viszont minek.

 

 

Be, meg igazából alakul is közben a program. Szerencsére még ebben a szottyos helyzetben is, ami most van - mert ugye a közönségünk főleg városi, fiatal, felsőoktatásba járó -, hogy az egyetemi klubok, amikor éppen megvonják a költségvetésüket, és évi egy milliójuk van a zenekarokra, akkor visszaesik a meghívások száma, de azért így sem panaszkodhatunk.

 

 

Végül úgy döntöttünk, hogy nem tartjuk meg azt a koncertet. Ennek két oka van. Egyrészt kevesen tudják, hogy mi úgynevezett kapupénzt kapunk ilyenkor, tehát a jegybevétel egy részét kapja meg a zenekar. Na most március 15-ből kinéz, hogy nem jönnek el az emberek, márpedig akkor bukni fogunk, amit meg nem akarunk. Ezzel együtt abszolút megértem a rajongókat is, hogy nem lesz kedvük az utcára menni, ha meg elindulnának, akkor meg nem biztos, hogy eljutnának a hajóra. Az erősebb indok azonban az, hogy ízléstelennek érezném ahhoz képest, hogy mi várható. Tudjuk, hogy előre beharangozták már a nagy felhajtást, persze adja Isten, hogy ne legyen semmi, de amiről itt beszélnek nagy szeretettel, egymást és önmagukat gerjesztve a közélet szereplői, az számomra azt jelenti, hogy mindenkinek otthon a helye. Nekem mindenképp a gyermekeim mellet a helyem. Arról nem beszélve, hogy van bennem egy felelősségtudat is. Egy tizenhat éves gyereket most én arra bíztassak, hogy mászkáljon éjszaka? Leégne a pofámról a bőr a tinédzser szülei előtt, ha csak részben is, de miattam kerülne bajba.

 

 

Bízom benne, hogy nem lesz szükség rá.

 

 

Nézd, az egy extrém, példanélküli helyzet volt, és annak a szerepkörnek próbáltam eleget tenni, amit én arról gondolok, hogy egy közszereplőnek mi a dolga. Egy közszereplő, aki abból él, hogy a médiában beszél, annak kötelessége megszólalni akkor, amikor az ország közügyeiről van szó. Ez egy szubjektív vélemény volt, én, Hajós András gondoltam így. Az más kérdés, hogy azóta már meggyőződhettem arról, hogy nagyon sokan ugyanígy gondolják, nagyon sokan meg nem így. Az, hogy nekem ez dolgom-e vagy sem, azt én döntöm el. Nekem nagyon tetszene, ha a popzenészek és médiában dolgozók megnyilvánulnának ezekben a kérdésekben, mert amúgy baromira szoktunk mindenhez érteni, főleg akkor, amikor a kutya sem kérdezi. Szerintem az úgy tisztességes, hogy amikor válsághelyzet van, akkor is szólaljon meg mindenki.

 

 

Nem gondolkodtam én ezen, pontosabban azóta, mióta mindenki kérdezi, már igen. Ez egy olyan média-heck volt, mellyel megjelentettem egy olyan véleményt, melyet ha nem teszek meg, akkor nem jelenik meg más szájából. Én a bal-liberális értelmiséghez számítom magam - még akkor is, ha ez számukra kényelmetlen -, és szerettem volna, ha arról az oldalról is megszólal egy hang. Egyetlen meglepetés ért csak ezután: sokan mondták, hogy a tartalmával egyetértettek, de miért kell nekem ebbe beleártanom magam. Erre én azt mondom, hogy ha lehet az embereknek gyújtogatni, a rendőröknek gumilövedékekkel lőni, akkor én miért nem csinálhatom azt, ami a munkám? Szerintem majd megszokják az emberek, az ilyen megnyilvánulás ugyanis a fejlettebb demokráciában teljesen normális. Minket azért fizet a társadalom - számomra örömmel, de indokolatlanul magas fizetéssel, mondjuk egy ózdi kohászhoz képest -, hogy mi ott beszéljünk. És ha az év 364 napján jó az a pénz, amit azért kapok, hogy elmondom a véleményem, akkor legyen arca az embernek akkor is megtenni ezt, amikor helyzet van.

 

 

A média-hackelés után három hetet is kihagytál a Heti Hetesből, nem érzed, hogy azóta ellenzéki vonalba szorultál a hetes fogatban?

 

Ott, minden előítélettel ellentétesen azt mondok, amit akarok. Az előfordul persze, hogy mondok valami vulgárisat, amit inkább kihúznak, és van olyan, hogy azt kapom: egetverő baromságot mondtál, ami neked ciki, és azt javasolják, hogy vágjuk ki, de az én döntésem, hogy kihúzzuk vagy sem. Például az egészségügyi reform kapcsán mondjuk a legtöbb hülyeséget, és ez nagyon jól mutatja, hogy azok, akik elvileg a tájékozottabbak sem tudnak semmit erről. Ezzel pedig a közönség is láthatja, hogy nem csak ők hülyék a kérdésben, hanem mi is. Ez a műsor arról szól - amellett, hogy mindenki mondja a saját hülyeségét - hogy egy picit tükröt is tart, és az asztalnál ülők, hol egyetértve, hol összeveszve beszélgetnek a közös dolgainkról. Ennek egy funkciója van – és ezt mint végzett szociológus és kommunikációs szakember is mondhatom - az ilyen nyilvános beszélgetés segít az emberek orientálódásában, segít felhozni a lappangó véleményeket, és megmutatja, hogy nekünk állampolgároknak lehet hülyeségeket beszélni. Hülyeséget beszélni még azoknak is lehet, akik egyébként döntenek az életünkről, pedig jobb lenne, ha csak hülyeségeket beszélnének és nem hülyeségeket döntenének.

 

 

Rengetegen voltak, majd azután lemorzsolódott egy részük, főleg, akik azt képzelték, hogy nálam ez most egy szemléletváltást is fog eredményezni. Sokáig kellett magyaráznom, hogy azt, aki engem felhív, hogy „megdicsérjen” ugyanúgy fostalicskának tartom, mint azelőtt, még akkor is, ha ő most kedvesen nyilatkozik rólam. És annak ellenére, hogy felhív, nem vagyok hajlandó elfeledkezni arról, hogy pár hónappal előtte meg gyilkosnak nevezett, mert a Heti Hetesben ülök.

 

 

Nem, egyáltalán nem. 30 évesen álltam először színpadon, és 31 évesen szerepeltem először a tévében, addigra már számos állásom volt vezető pozícióban, több esetben jobban is kerestem, de azt még úgyse szerettem. Leginkább az Emil.Rulez! zenekar énekese szeretnék lenni, de azzal hiába van három aranylemezünk, és hiába vagyunk betáblázva koncertekkel, egész konkrétan évi bruttó 7-800.000 forintot keresek vele, mindennel együtt. Meg lehet becsülni ezt a pénzt is, és ha mindennap fellépnénk a pizzériában, lehetne több is, ám én ezt a kompromisszumot nem akarom megkötni, és van egy életszínvonal, amiből nem vagyok hajlandó engedni. A gyermekeimnek mindent meg akarok adni, amit lehet, és ezért hajlandó vagyok néha a nemi szervnek a másik felére is állni. Normális esetben imádnám azt, amit csinálok, és tíz esetből nyolcszor szeretem is, de van az a kettő, amikor nem. Na, erre szokta azt mondani az anyukám, hogy ne feledkezzek meg arról, hogy milyen volt az, amikor főnököm volt reggel kilenctől este hatig. Szörnyű rágondolni is. Most viszont van szabadságom, aminek megvan az ára. Ha lehetne úgy televíziózni, ahogy én gondoltam, ahogy meg is mutattam kétszer, és nem nekem kellett volna kifizetni, akkor örömmel csinálnám.

 

 

Már legalább két éve tervezem, hogy elindulok egy saját biznisszel, de ehhez nagyon le kellene mennem a kakiba, amit most meg is fogok tenni, mert rájöttem, hogy semmi nem érdekel, és elő fogom halászni a gyémántot az aljáról. Ez nekem most a szex, és most eldöntöttem, hogy nem adom fel.