2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):
Sok mikroműanyag lehet a hazai folyók üledékében, ami a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói szerint jelentős környezeti kockázattal járhat - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2019. június 15. szombat 08:49 - HírExtra
A közlemény szerint a magyarországi folyókon levonuló árhullám nemcsak iszapot és uszadékfát szállít, hanem a víz felszínén rengeteg műanyagszemetet is látni, ezek időközben összetöredeznek, és egyre kisebb szemű mikroműanyaggá forgácsolódnak.

A mikroműanyagnak nevezett, öt milliméternél kisebb részecskék legtöbbször az eldobott és a környezetbe kikerülő műanyagok aprózódása révén keletkeznek, és jelenleg már globális problémát okoznak.

Az SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékének kutatói a Maros üledékeit Lippától Makóig vizsgálták. Kimutatták, hogy a mederből származó egy kilogrammnyi mintában esetenként akár 40 ezer mikroműanyag-szemcse is található. Összehasonlításként: egy korábbi vizsgálat az angliai Manchester melletti vízfolyások üledékeiben kilogrammonként legfeljebb 12-25 ezer ilyen szemcsét azonosított.

A folyókba került mikroműanyag lerakódhat a mederben és az ártereken is, és jelentős környezeti kockázattal járhat. Bekerül a talajlakó és a folyók fenekén táplálkozó állatok szervezetébe, majd a tápláléklánc révén az ökoszisztéma egészébe, így akár az emberi szervezetbe is. A felszínükhöz káros anyagok és szennyeződések kötődhetnek.

A szegedi kutatók tervezik a Tisza és a Duna, valamint mellékfolyóik mentén is a szennyezés feltérképezését - áll a közleményben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását