2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):
A világ múmiái kiállításon látható egy olyan férfi múmiája, akinek az élete és halála is csupa rejtély. A kutatók a következő hónapokban próbálják megfejteni titkait. A rendkívül jó állapotban megmaradt testet a Magyar Természettudományi Múzeum egyik alagsori gyűjteményében őrizték éveken keresztül. Most azonban a kiállításon bárki megtekintheti a férfi földi maradványait. Mivel neve nem ismert, valószínű származási helye után erdélyi múmiának nevezték el.
2018. október 27. szombat 08:26 - HírExtra
 - Egyelőre teljes rejtély számunkra, hogy ki ez az ember. A szénizotópos vizsgálatok tanúsága szerint háromszáz évvel ezelőtt élhetett. Egyelőre még azt sem tudjuk, milyen módon mumifikálódott a test - mondta Szikossy Ildikó múmiaszakértő, a kiállítás egyik kurátora. A férfi magas, erős testalkatú, jóltáplált ember lehetett. A tudományos kutatás szempontjából örvendetes, hogy belső szervei is megmaradtak, mivel ezekből megannyi információt lehet nyerni életmódjával, betegségeivel kapcsolatban.



- A következő hetekben és hónapokban számos vizsgálatnak vetjük alá a férfi testét, hogy kiderítsük a titkait. Az eredményekről folyamatosan beszámolunk a nagyközönségnek. Idővel remélhetően megtudhatjuk, hogyan halt meg, mik ezek a vágások a testén, és mi az a sárgás anyag, amely vékonyan beborítja - mondta a szakértő. Arra viszont aligha lesz válasz, hogy ki és miért vágta le szinte sebészi pontossággal a férfi lábait. Egy ládában tárolták a múmiát. Még az is lehet, hogy a test a szállításkor nem fért bele a rendelkezésre álló ládába, és ezért vágták le térdben az alsó végtagokat - mondta Pap Ildikó, a kiállítás másik kurátora. A szakértők azt gyanítják, hogy a keménykötésű férfi egykor katona lehetett.

A világ múmiái kiállításon 4500 év történelmén kísérnek végig a páratlan leletek Egyiptomtól az ősi dél-amerikai kultúrákon át egészen a 18. századi Vácig. A tárlat az év végéig tekinthető meg a belvárosi Komplexben.
Forrás: MTA
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását