2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Nagy derbi a vízben

Az elmúlt öt évben csak a fináléban csaptak össze, most azonban már az elődöntőben találkozik egymással a Szolnok és az Eger a férfi vízilabda ob I-ben.
2018. április 24. kedd 14:08 - HírExtra
 
Azt követően, hogy az előző szezon döntősorozatát rendkívül simán, 3-0-ra nyerte a Tisza-parti együttes, decemberben, a Szuperkupában (7-4) is győzött. A bajnokságban a Bajnokok Ligája-címvédő hazai medencében 16-7-es "gálaelőadást" tartott, azonban vasárnap, az Eger otthonában elszenvedett 8-7-es vereséggel lecsúszott az első helyről, a két gárda így kerülhetett össze már az elődöntőben. A BL-ben a csoportküzdelmek mindkét felvonását a hevesiek nyerték: otthon 6-3-ra, idegenben 11-10-re verték riválisukat.

A középszakaszban győztes Ferencváros a negyedik helyezett OSC-vel mérkőzik az elődöntőben, ugyanakkor a lebonyolítás miatt könnyen elképzelhető, hogy a zöld-fehérek már szerdán lezárják a párharcot, míg az Eger-Szolnok csatának mindenképpen lesz második mérkőzése.

Az együttesek a rájátszás első körébe magukkal viszik az alap- vagy a középszakaszban egymás ellen elért eredményeiket. Ezekkel együtt tartanak a párharcok az egyik fél hetedik pontjáig. Döntetlennel nem érhet véget mérkőzés, ha szükséges, büntetők következnek, és a győztes minden esetben három pontot szerez.

Férfi ob I, rájátszás, első mérkőzések:

szerdán játsszák:
elődöntő:
Szolnoki Dózsa -ZF-Eger 16.00 (a párharc állása: 3-3)
FTC-PQS Waterpolo - A-Híd OSC-Újbuda 19.30 (6-0)

az 5. helyért:
MKB-Euroleasing-BVSC - Debreceni VSE 20.00 (3-3)
PannErgy-Miskolci VC - RacioNet-Honvéd 19.30 (4-1)

a 9-12. helyért:
PVSK Mecsek-Füszér - Metalcom-Szentes 19.00 (3-3)
Kaposvári VK-VasasPlaket 19.30 (3-3)

a 13-16. helyért:
AVUS Szombathely - ContiTech Szeged-Diapolo 19.00 (6-0)
EBP Tatabánya-UVSE 17.30 (6-0)

Az utolsó helyezett kiesik az élvonalból, míg a 15. az ob I/B második helyezettjével játszik osztályozót.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását