2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Evezős válogató

Az első válogatót követően az egyesben győztes négy evezős már a nemzetközi szereplésre készülhet, míg négy csapathajó nagy valószínűséggel megkapja erre a lehetőséget.
2018. április 12. csütörtök 13:03 - HírExtra


Szierer János felnőtt szövetségi kapitány a Szegeden megrendezett versenyről szóló beszámolójában kiemelte: az egyesek mezőnyében magabiztosan, meggyőző fölénnyel nyertek a favoritok - férfi egypárban Pétervári-Molnár Bendegúz, férfi könnyűsúlyú egypárban Galambos Péter, női egypárban Gadányi Zoltána, női könnyűsúlyú egypárban pedig Csepel Zsófia -, így ők négyen már a nemzetközi szereplésre készülhetnek.

A hétvégi válogató első napján mindenki egyesben mérette meg magát, míg a második napon az előző napi eredmények alapján összerakott egységek versenyeztek.

A szakember kiemelte: a négypárevezős csapat, Ács Kristóf, Bácskai Máté, Szabó Márton és Danó Dániel, valamint a női kétpárevezős Horváth Kitti, Preil Nikolett duó "kiváló formát mutatott", és szintén magabiztosan győzött. Rajtuk kívül két új együttes, férfi kétpárevezősben Papp Gergely és Szabó Márton, illetve férfi könnyűsúlyú kétpárban Furkó Kálmán és Szlovák Rajmund teljesített kiemelkedően. A négy egység Szierer szerint "nagy valószínűséggel lehetőséget kap a nemzetközi szereplésre".

Az első válogatón a válogatottaknak és a válogatottságra pályázóknak kötelező volt az indulás, és két csapategység kivételével minden érintett rajthoz is állt. A tavaly világbajnoki aranyérmes Simon Béla, Juhász Adrián páros, illetve az U23-as Eb-n bronzérmes Polivka Dóra, Krémer Eszter duó engedéllyel hiányzott, miután meghívást kaptak egy olaszországi versenyre.

A második válogatót április 28-29-én, szintén Szegeden rendezik meg, ahol a kijelölt egységeknek kell bizonyítaniuk. 
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását