2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

A magyar kormány támogatja a szíriaiak hazatérését

A magyar kormány támogatja a szíriai keresztények hazatérését, ennek érdekében jött létre az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság az Emberi Erőforrások Minisztériumában - mondta Hölvényi György, a Fidesz-KDNP EP-képviselője az M1 aktuális csatornán vasárnap.
2018. március 11. vasárnap 14:19 - HírExtra
 
"Ami Szíriában és a Közel-Keleten történik, az botrány, népcsoportok, keresztény közösségek kerültek végveszélybe" - jelentette ki, hozzátéve: az elmúlt hónapokig a teljes kiszolgáltatottság volt jellemző. Szerinte most "valamiféle stabilitás" van, Magyarország ezeken a területeken tud segíteni, egyebek között a segélyszervezetek munkájának összehangolásával - mondta.

Az üldözött keresztényekkel kapcsolatos kérdésben az Európai Uniónak nincs közös külpolitikája, tétovaság van - vélekedett. Ugyanakkor sok nyugat-európai szervezet próbál segíteni. A közel-keletiek úgy gondolják, hogy Európa együtt képes lenne megoldani a helyzetet. Hölvényi György azt mondta, azon dolgozik, hogy mindez közös ügy legyen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását