2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

M1: nőhet a terrorveszély

Az Iszlám Állam (IÁ) visszaszorulásával nőhet a terrorizmus veszélye Európában, ugyanis visszatér az EU-ba az a mintegy ötezer ember, aki korábban az IÁ oldalán a Közel-Keletre ment harcolni - mondta a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
2017. október 11. szerda 12:16 - HírExtra
 
Szalai Máté hangsúlyozta: a statisztikák szerint a hazatérők kevesebb mint egytizede hajlamos a terrorista tevékenység folytatására, viszont valós veszély, hogy az IÁ virtuálisan radikalizál további uniós polgárokat.

Mint elmondta: jelenleg azon a ponton van az IÁ, hogy valódi területet birtokló szervezetből terrorista, felkelő csoporttá redukálódik.

Irakban már nagyrészt lezajlott ez a folyamat, de Szíriában még jelentős területeket birtokol - tette hozzá.

Irakban Moszul bevétele után sikerült felszabadítani Tel-Áfárt és Havídzsát, így már csak el-Ambár tartomány egy része maradt az iszlamisták kezén.

Szíriában az IÁ fővárosának Rakkának a felszabadítása már csak napok, hetek kérdése, de az ország keleti részén Deir-ez-Zor tartományban még jelentős területeket birtokolnak - mondta Szalai Máté.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását