2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Összefogást!

A szlovákiai magyar szavazók összefogást várnak a kisebbségi pártoktól, ezért a Magyar Közösség Pártja (MKP) egy esetleges előre hozott választáson közös jelöltek állítására törekedne - mondta a párt elnökségi tagja a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.
2016. március 8. kedd 11:38 - HírExtra

    Bárdos Gyula úgy vélte: katasztrofálisan sikerült a hétvégi szlovákiai parlamenti választás mind az ország, mind a déli régió, mind a magyar kisebbség számára; ilyen kevés magyar képviselő még nem volt a törvényhozásban. A magyar szavazók azt várják a kisebbségi pártoktól, hogy összefogjanak, mivel ez a Most-Híd miatt ezen a választáson nem történt meg, a magyarok többsége el sem ment szavazni - fogalmazott.

    Azzal kapcsolatban, hogy Berényi József, a párt eddigi vezetője hétfőn lemondott, azt mondta: bár a parlamentből való kimaradásuk miatt "nem beszélhetünk sikerről", sikertelenségről sem, hiszen megtartották szavazóbázisukat azzal együtt, hogy már hatodik éve nincsenek a parlamentben. Berényi József lemondott, mert lehetővé szeretné tenni, hogy a felvidéki magyar közösség a következő választáson jobban szerepeljen - tette hozzá. A párt június 11-ei tisztújító közgyűlésén, előtte pedig a helyi és regionális szintű tisztújításokon is az a céljuk, hogy olyan képviselőket válasszanak, akik sikeresen tudnák képviselni a felvidéki magyarságot, és a közeljövőben várható előre hozott választáson készek szövetségre lépni a Most-Híddal.

    A szombati parlamenti választást Robert Fico kormánypártja, az Irány - Szociáldemokrácia nyerte, a pozsonyi törvényhozásba ezzel együtt 8 politikai csoportosulás jutott be. Az új pozsonyi parlamentbe bejutott a Bugár Béla vezette szlovák-magyar vegyes párt, a Most-Híd, amely a voksok 6,5 százalékát kapta meg. Nem jutott viszont be a törvényhozásba az MKP, amelyre a választók 4,04 százaléka adta szavazatát.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását