2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Gigászok csatája jön!

Az első helyen kiemelt Serena Williams két játszmában győzött Marija Sarapova ellen az Ausztrál nemzetközi teniszbajnokság női egyesének keddi negyeddöntőjében, és bejutott a legjobb négy közé, ahol a negyedik kiemelt lengyel Agnieszka Radwanskával találkozik. A férfiaknál készülhetünk az álomelődöntőre, hiszen Novak Djokovics és Roger Federer is bejutott a legjobb négy közé a saját ágán – a szerb Nisikori Keit, míg a svájci Tomás Berdychet búcsúztatta három szettben.
2016. január 26. kedd 15:50 - HírExtra

Az amerikai teniszező az első szettet brékhátrányból felállva nyerte meg, a meccs fordulópontját az első játszma utolsó játéka jelentette. Ekkor Sarapova a szettben maradásért szervált, Williams azonban a negyedik lehetőségét kihasználva elvette az adogatójátékát, ezek után pedig lendületből 5:0-ra elhúzott a második játszmában. A két játékos 21. alkalommal találkozott egymással egyesben, és Serena sorozatban 18-adszor győzte le orosz riválisát.

A világelső az elődöntőben a negyedik helyen kiemelt Agnieszka Radwanskával játszik, aki két sima szettben megverte a spanyol Carla Suárez-Navarrót. A lengyel játékos másodszor jutott be a legjobb négy közé Melbourne-ben.

A férfiaknál Roger Federer három játszmában legyőzte a hatodik kiemelt cseh Tomás Berdychet. A svájci kiválóság az első szettet tie-breakben nyerte meg – bár fogadóként már 5:4-nél is volt játszmalabdája –, a másodikat 34 perc alatt könnyedén, míg a harmadikat 0:2-ről felállva. Az utolsó szettben 4:4-nél Berdych három bréklabdát hárított, ám a negyediket már nem tudta.

Federer sorozatban ötödször győzte le Berdychet, az ezt megelőző két Grand Slam-meccsüket viszont a cseh játékos nyerte meg. A négyszeres Australian Open-győztes svájci a 12. elődöntőjére készülhet Melbourne-ben – a múlt évet leszámítva 2004 óta mindig bejutott a legjobb négy közé, ám a döntőbe 2010 óta egyszer sem.
 

A címvédő Novak Djokovics három sima szettben megverte a japán Nisikori Keit, akivel Grand Slam-tornán legutóbb a 2014-es US Open elődöntőjében találkozott, amikor négy játszmában kikapott.

A szerb klasszis ezúttal semmit nem bízott a véletlenre, az első szettet 32 perc alatt megnyerte, a másodikban öt bréklabdát hárított és kétszer elvette a japán adogatójátékát, míg a harmadikban brékhátrányból (1:3) fordított. Az ázsiai játékos kilenc nyerővel többet ütött, mint a világelső (31–22), viszont kétszer annyi ki nem kényszerített hibát (54–27) vétett.

Djokovics a hatodik elődöntőjére készülhet az Australian Openen, amelyet korábban mindig megnyert, ha bejutott a legjobb négy közé. A döntőbe jutásért a négyszeres győztes svájci Roger Federerrel találkozik, akivel korábban 44-szer csapott össze, a mérleg teljesen kiegyenlített (22–22). Tavaly nyolcszor játszottak, ötször Djokovics győzött.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (44 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

S. Williams (amerikai, 1.)–Sarapova (orosz, 5.) 6:4, 6:1
A. Radwanska (lengyel, 4.)–Suárez-Navarro (spanyol, 10.) 6:1, 6:3
Szerdán játsszák
Kerber (német, 7.)–Azarenka (fehérorosz, 14.)
Konta (brit)–Csang Suaj (kínai)

FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Federer (svájci, 3.)–Berdych (cseh, 6.) 7:6, 6:2, 6:4
Djokovics (szerb, 1.)–Nisikori (japán, 7.) 6:3, 6:2, 6:4
Szerdán játsszák
Monfils (francia, 23.)–Raonic (kanadai, 13.)
Ferrer (spanyol, 8.)–Murray (brit, 2.)

 

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását