2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Kétharmad kell a legfőbb ügyész megválasztásához

A jövőben a legfőbb ügyész megválasztásához kétharmados parlamenti többség kell, és interpelláció helyett csak kérdés intézhető hozzá az Országgyűlésben - tartalmazza egyebek között a hétfőn elfogadott alkotmánymódosítási javaslat.
2010. november 8. hétfő 22:33 - HírExtra
 A Ház 308 igen szavazattal, 57 nem ellenében fogadta el a kormány október elején kezdeményezett indítványát. A javaslatot a Fidesz és a KDNP mellett a Jobbik is támogatta.

A módosítás célja az indoklás szerint az, hogy megerősítse az ügyészség alkotmányos helyzetét, megreformálja jogalkotási eljárást és szabályozza a jogalkotás rendjét.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a legfőbb ügyész interpellálhatóságával kapcsolatos módosítást azzal indokolta, hogy az interpelláció alapvetően a kormány ellenőrizhetőségét szolgálja.

Ugyanakkor a képviselők kérdést változatlanul intézhetnek a legfőbb ügyészhez.

Az alkotmánymódosítás rögzíti, hogy a jogszabályokat a Magyar Köztársaság hivatalos lapjában ki kell hirdetni és egyértelművé teszi, hogy a köztársasági elnök feladata a törvények aláírása, de a lapban való megjelenítése már nem az ő felelőssége.

Bekerül az alaptörvénybe, hogy a kormányfő a miniszterelnök-helyettest rendeletben jelöli ki, ahogyan megjelenik az alaptörvény szövegében a kormánymegbízotti cím is.

A módosítás alapján az együttes miniszteri rendeletet ezentúl olyan váltja fel, amelynek formailag egyetlen tárcavezető a kibocsátója, de a többi érintett miniszter egyetértése nélkül nem alkotható meg.

A Ház előtt lévő új PSZÁF-törvénnyel összhangban az alkotmányba is bekerül, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete alkotmányi jogállással, jogalkotási hatáskörrel rendelkező szerv. Elnöke rendeletet adhat ki, amely törvénnyel, kormányrendelettel és a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendeletével nem lehet ellentétes.

A javaslat a hatályos törvényi szabályozással azonos módon rendezi a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének és alelnökeinek kinevezési rendjét.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását