2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

H1N1: járvány nincs, vakcina van

A H1N1 járványnak vége, jelentette be a még augusztus 10-én a WHO főigazgatója. Ugyanezen a napon az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) meghosszabbította az itthoni H1N1 vakcinák lejárati idejét.
2010. szeptember 14. kedd 19:33 - Tóbiás Gábor
Még a bejelentés előtt, júliusban látott napvilágot, az a hír, hogy az Amerikai Egyesült Államok számára gyártott H1N1-vakcinák negyedének lejárt a szavatossága, így negyvenmillió adag, 260 millió dollár értékű gyógyszert semmisítenek meg. Ezen kívül még további 30 millió adagra is ugyanez a sors várt.

A becslések szerint a H1N1-vírusnak körülbelül egyharmaddal kevesebb áldozata volt, mint a „hagyományos” influenza járványoknak. Éppen ezért sokan bírálták a WHO-t azért, hogy világjárványnak kiáltották ki a betegséget.



Nálunk még jó?

A kitolt lejárati idők
Az Országos Gyógyszerészeti Intézet 2010. augusztus 10-én az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerek forgalomba hozataláról szóló 52/2005.EüM rendelet (továbbiakban Rendelet) 35. § (4) bekezdése alapján, a a Fluval P szuszpenziós injekció (OGYI-T-20970/01, forgalomba hozatali engedély jogosultja: Omninvest Kft.) P0007, P0008, P0009, P0010, P0011, P0012, P0013, P0014, P0015 és P0016, számú gyártási tételei lejárati idejének meghosszabbítását az alább részletezett módon engedélyezte.

P0007: 2010. szeptember 30-ról, 2011. szeptember 30-ra

P0008: 2010. szeptember 30-ról, 2011. szeptember 30-ra

P0009: 2010. szeptember 30-ról, 2011. szeptember 30-ra

P0010: 2010. szeptember 30-ról, 2011. szeptember 30-ra

P0011: 2010. október 31-ről, 2011. október 31-re

P0012: 2010. október 31-ről, 2011. október 31-re

P0013: 2010. október 31-ről, 2011. október 31-re

P0014: 2010. november 30-ról, 2011. november 30-ra

P0015: 2010. november 30-ról, 2011. november 30-ra

P0016: 2010. november 30-ról, 2011. november 30-ra

forrás: OGYI
Magyarországon is maradt még bőven a vakcinából (Fluval P szuszpenziós injekció), nálunk azonban nem megy a szemétbe. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet meghosszabbította a 7-es gyártási sorszámú tételtől kezdődő vakcinák szavatossági idejét.

„Arról van szó, hogy az OGYI meghosszabbította a lejárati időt egy évvel, tehát amelyik készítmény most novemberben járt volna le, az 2011-ben fog. Ami állami készleten van, azt fel lehet használni még egy évig” – tudtuk meg Szabó Franciskától, az OGYI munkatársától.

Bizonyos készítményeknek meg lehet hosszabbítani a lejárati idejét, a H1N1 elleni vakcina is ilyen: „forgalomba hozatali engedély jogosultjának kérelmére a gyógyszer megfelelő minőségét bizonyító dokumentumok és megfelelő indoklás alapján az OGYI egyes gyártási tételek felhasználhatósági időtartamát legfeljebb egy alkalommal, legfeljebb egy évvel meghosszabbíthatja” – olvasható az OGYI honlapján.

Bevett gyakorlat

„Egyes gyógyszerek lejárati idejének meghosszabbítása az európai és a magyar gyakorlatban is általános –mondja Horváth - Sziklai Attila Gyógyszerész Kamara ügyviteli vezetője. „Amikor első körben kerül egy gyógyszerkészítmény forgalomba, annak a lejárati ideje általában a lehető legrövidebb, hiszen eltartási és stabilitási kérdéseket kell vizsgálni. Erre nem volt lehetőség a H1N1 vakcina esetében. Csak kalkulálni tudtak, hogy, ez a készítmény valójában mennyire stabil”- így Horváth. „Valószínűleg gyárilag is ennyi lett volna készítmény fölhasználási ideje - folytatja - csak ugye kellő gyakorlati tapasztalattal nem rendelkezett a hatóság, mert nem volt a vakcina annyit forgalomban.”

„ Az OGYI közleményeiből kiderül, hogy szinte minden hónapban van olyan készítmény ami ezen az állomáson átesik, tehát ez szakmai szempontból nem egy kuriózum, és az, hogy e mögött milyen más egyéb dolgok vannak, az egy másik kérdés – mondja Horváth. A mi olvasatunkban annyit jelent mindez, hogy ha igény van a szerre, akkor van belőle, nem kell rá várni” – vázolja az ügyviteli vezető.

Érthető a bizalmatlanság

"Az a tapasztalatom, hogy az emberek bizalmatlanok, az ilyen az ilyen típusú meghosszabbításokkal kapcsolatban, hiszen a gyógyszerek közvetlenül bekerülnek a szervezetünkbe, s míg az élelmiszereknél egyértelmű, ha valami romlott, addig a gyógyszereknél legtöbbször ez nem látszik”– mondja Hávelné Szatmári Katalin, gyógyszertárvezető.

„Mi, gyógyszerészek azon csodálkoztunk, hogy a szigorú minőségbiztosítási elvek némelyikének felfüggesztésével engedélyezte a vakcinát az OGYI. Lejárati idő feltüntetése nélkül, húszasával ömlesztve forgalomba lehetett hozni. Most pedig újra megengedik mindezt?” – nyilatkozta Katalin.

A gyógyszertárvezető szerint elvárható lenne, hogy a minőségbiztosítás 100%-os legyen, hiszen most már nincsen járvány. „Ne nekünk kelljen már jégakkuval, elvillamosozni az ÁNTSZ-be, hanem az összes többi - legalább 20 féle vakcinához hasonló módon - nagykereskedelmi forgalmazáson keresztül, megfelelő minőségbiztosítással szállítsák  nekünk."

Nem volt korrekt az sem, ahogy a szakmai felelősséget az orvosokra és a gyógyszertárakra hárították. „Ha a gyógyszert én csomagolom, akkor már a felelősség az enyém. Remélem, hogy megváltozik a helyzet bár szkeptikus vagyok. Valahogy úgy néz ki, mintha a vakcina ügye nem szakmai, járványügyi kérdés, hanem inkább egyfajta presztízs és kommunikációs küzdelem lenne” – mondja Hávelné.

Szerettük volna megtudni az ÁNTSZ-től, hogy mennyi vakcina maradt még, továbbá számíthatunk e H1N1 járványra, és hogy ha az USA-ban úgy döntöttek, inkább megsemmisítik a maradék oltóanyagot, akkor nálunk miért hosszabbították meg a szavatossági idejüket. Kérdéseinkre azonban eddig még nem kaptunk választ.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását