2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Zoltán Erika: a műköröm egy gyógyító kúra

Zoltán Erika a műkörmök szerelmese, sőt, szerinte tökéletes gyógymód is. Lukács Ágnes, az Avon szakértője és a szőke énekesnő válaszolt.
2010. július 10. szombat 16:15 - Tamási Ágnes Anna
Miért kell különösen figyelni a körömápolásra?

Rendszerint nem tudatosul bennünk, hogy a kezünk testünk egyik leginkább látható része, így sokat elárul rólunk. Mivel fontos eszköze az önkifejezésnek is, így beszélgetés, tárgyalás, előadás közben gyakran kerül a figyelem központjába, ezért nagyon fontos, hogy mindig ápolt legyen. A szépen ápolt kéz és köröm a nőiesség, a jól ápoltság szimbóluma. Az igényes nő nemcsak ruhájára, frizurájára, sminkjére ügyel, hanem hangsúlyt fektet arra is, hogy kezei, körmei szépek legyenek

Melyek azok a hatóanyagok, amelyek jót tesznek a körmöknek?


Az aloe vera kivonat azonnali megnyugvást nyújt a bőrnek, mivel hidratálja, táplálja és kondícionálja a száraz, törékeny körmöket. A zöld tea, a 24 K aranykivonatos körömerősítő, a mandulahéj őrlemény is tökéletes ápoló hatással bír. Minden csontépítő, a kollagén, a kalcium és egyéb ásványi anyagok a csontváz erősítése mellett a körmök állapotát is javítják. A halolajak, és lenmagolaj pedig igen gazdag két olyan esszenciális zsírsavban, amely megelőzi a repedezést.

Mi az oka annak, hogy a köröm betöredezik?

Igazából a helytelen életmódra, fertőzésekre, és betegségekre is utalhat. A száraz, törékeny körmök -amelyek behasadoznak, és lassan nőnek-  a hiányos táplálkozásrautalhatnak. Ezzel szemben a vastag, megsárgult körmök gombás fertőzést sejtetnek, ami miatt a köröm alatt összegyűlő törmelék hatására a köröm leválhat a körömágyról.

A köröm színének, alakjának vagy állagának megváltozása lappangó betegség jele lehet, de súlyosabb rendellenessége is utalhat. A körmökön hosszában átfutó fehér csíkok például szívbetegséget jelezhetnek, a körömágy alatti kékes szín pedig idült légzőszervi betegségre utalhat.

Divatba jöttek a műkörmök. Mennyire teszi ezt tönkre az eredeti körmöket?


A műköröm akkor teszi tönkre a természetes körmöt, ha az eltávolítást az illető saját maga végzi, és emiatt felsértheti a természetes köröm mélyebb rétegeit is. A természetes köröm több rétegből áll, melynek a felső pár réteg eltávolítása, mattítása még nem okoz problémát, viszont a műköröm eltávolítását mindenképpen bízzuk szakemberre.

Zoltán Erika műköröm-guru a következőket válaszolta:

Melyek a trendi színek?

Én igazából már nem foglalkozom a körömdivattal, mert már túl vagyok ezeken a kezdeti stádiumokon. 1985-ben mikor megtanultam műkörmözni, és meglett az első szalonom, akkor naponta változtattam formát, színt. Kipróbáltam az összes műköröm formát: a legrövidebbtől kezdve a leghosszabbig, az UV-színeket, és a feketetét. De ma már más az igényem.

Kedvelem a francia manikűrt, és a nagyon halvány rózsaszín lakkokat, díszítésnek kizárólagosan a fehér köveket szeretem. Úgy látom, hogy a mostani nyári divat az extrém hosszú, már-már karomhoz hasonlító körmök.

Egy vadonatúj körömdivattal is találkoztam a héten: az egész körömre áttetsző bevonatot tesznek, és az egészbe beleépítik a dísz köveket, így egy csillogó-villogó tükröződő hatást érnek el. Bár kicsit furcsa, de nekem nagyon tetszik.
A vámpíros filmek divatja miatt rengetegen festik sötét színre a körmüket.

Mennyire hátrányos ez a „karom-szerű” műköröm?

Aki műkörmöt visel egy ideje és már megszokta, annak nincs semmi újdonság benne. Mindenesetre amiatt, mert hegyesre van reszelve, valószínű sok sérülést okozhat. Nekem személy szerint nem tetszik, de úgy látom, hogy sokan viselik, mert ez a divat.

Van e valamilyen hátránya a műkörmöknek?


Abban az esetben, ha rossz helyen, rosszul, és rossz technikával csinálják, körömgombásodást okozhat. Nekem speciel huszonöt éve van műkörmöm, de még egyszer nem volt vele problémám. Csak az előnyeiről tudok mesélni, hiszen állandóan szép és ápolt a kezem.

Milyen időközönként kell műköröm szalonba járni?


Ez attól függ, hogy kinek milyen gyorsan nő a körme, mert azt a részt kell újrapótolni, hogy szép és tartós maradjon. Ez körülbelül két-három hetes időintervallumra tehető.

Van különleges előnye a műkörmöknek?


Rettentő jó gyógymódnak arra, ha valaki a kezére rácsukja az ajtót, és leesik a körme, minden kockázat nélkül tudja viselni, mert nem kerülnek rá olyan anyagok, amelyek miatt elfertőződne az egész. Természetesen ilyen esetekben nem jó kivárni a két hetet, hanem hetente ajánlatos meglátogatni a műkörmösünket. A hetekben a barátnőmmel is történt hasonló eset, és a műkörömnek köszönhetően nem kell takargatnia a kezét az emberek elől, mert ugye tudja mindenki, hogy a nőknél a szép kéz nagyon fontos dolog.

Melyik a legtartósabb műköröm?

Nekem a porcelán-akril műköröm vált be. Ez bírja a gyűrődést, nem törik le. Végezhetek kerti, vagy házimunkát, tök mindegy mit, mert biztosan a helyén marad. Illetve a zselés köröm is nagyon tartós, de az a legjobb, ha mindenki saját maga dönti el, hogy neki mi a jó.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását