2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Ritka krokodilok születtek

Tizenhárom kihalófélben lévő sziámi krokodil (Crocodylus siamensis) született Kambodzsában a környezetvédők legnagyobb örömére, akik éjt-nappallá téve őrködtek a különleges tojások biztonsága felett.
2010. június 12. szombat 16:43 - HírExtra
A tizenhárom ritka apróság múlt hétvégén született meg a Kambodzsa délnyugati részén elterülő Cardamom-hegyek egyik távol eső zugában, miután a kutatók egy héten át virrasztottak a dzsungelben talált különleges tojások felett.

A szakértők becslései szerint ma már mindössze 250 sziámi krokodil él a vadonban, és szinte mindegyik példány Kambodzsa dzsungeljeiben rejtőzik, de persze akad egy-két krokodil Laoszban, Mianmarban, Vietnamban és talán Thaiföldön is.

A tojások védelmét és kikeltését a Fauna and Flora International (FFI) nevű nemzetközi természetvédelmi szervezet vállalta magára, amely az egyik legfontosabb feladatának tartja a kihalófélben lévő fajok védelmét. "Minden egyes fészek számít" - mondta el a program vezetője, Adam Starr. "Találni egy fészket már önmagában is óriási dolog. Ha pedig még a benne lévő tojásokat is sikerül kikelteni, akkor az még nagyobb sikertörténet" - tette hozzá.

A 22 tojást tartalmazó sziámi krokodil fészekre az elzárt Areng-völgyben találtak rá. Az FFI önkéntesei összesen 15 darabot vittek el az alomból és a tojásokat egy eredeti fészket helyettesítő, komposzt halomba helyezték.

A maradék hét tojást azért hagyták hátra, mert úgy tűnt, hogy azok nincsenek megtermékenyítve. A fészek-őrök ezután óránként váltották egymást, hogy távol tartsák az olyan éhes ragadozókat, mint a fehértorkú varánusz (Varanus albigularis). A múlt héten aztán a kis krokodilok mocorogni kezdtek a tojásokban, biztos jelét adva ezzel a közeledő kikelésnek.

Pár órán belül tíz krokodilporonty tört ki a meszes vázakból, de a legnagyobb meglepetés még mindig hátra volt. Ugyanis a fészekben hagyott tojásokból is kikelt három apróság, amelyeket egy terepkoordinátor, Sam Han, vett észre, aki épp egy közelben elhelyezett fotócsapdát készült megjavítani.

"Mikor először megláttam a krokodil bébiket, akkor épp együtt úszkáltak, nem túl messze attól, ahol én voltam. Az anyjukat keresték" - mondta Han, aki meg is örökítette az orrukat a vízből kidugó kicsinyeket.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását