2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

A nagytestvér mindent lát

A budapesti aluljárókat figyelő kamerarendszer még csak próbaüzemben működik, de a különféle bűncselekményekről rögzített felvételeket már 48 esetben használták fel az eljárás során - írta a Népszabadság hétfői számában.
2010. március 29. hétfő 08:13 - HírExtra
A lap szerint volt, amikor valaki egy ellopott bankkártyával próbált pénzt felvenni a Nyugati téren, és a tranzakció időpontja alapján visszakeresték a róla készült képsorokat, máskor verekedés résztvevőit azonosították az egyben bizonyítékul is szolgáló felvételek.

A fővárosi önkormányzat három év alatt harminchárom forgalmas aluljáróban 374
kamerából álló rendszert épít ki. A beruházás ötszázmillió forint, az aluljárók teljes rekonstrukciójára szánt 3,5 milliárdos keret egyhetedét a térfigyelő rendszer viszi el.

Tavaly december végén a Deák téren, a Nyugati téren, a Ferenc körútnál és a Nagyvárad téren helyezték üzembe a rendszert, majd nem sokkal később működésbe léptek a mennyezetre szerelt kamerák az Örs vezér terén, az Ajtósi Dürer soron és a Boráros téren is.

Eddig összesen kilencvenkilenc kamerát helyeztek üzembe, melyek a Budapesti Rendőr-főkapitányság Mosonyi utcai épületébe továbbítják a képeket. A tervek szerint a következő hónapokban beindulnak a kamerák a Blaha Lujza téren, az Astoria aluljáróban és a 3-as metró több állomásán is.

A rendszert úgy alakították ki, hogy az aluljárók lépcsőit és teljes terét figyelhessék, a legforgalmasabb és az eddigi tapasztalatok alapján legzűrösebb Nyugati téri aluljáróban például harminchárom kamerát helyeztek el - írta a Népszabadság.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását