2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Bonyolódik a Zuschlag-ügy

A perben meghallgatott Fibisz-elnökségi tagok nem ismerték a szervezet finanszírozásának részleteit - derült ki a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó Zuschlag-per csütörtöki tárgyalási napján meghallgatott hat tanú vallomásából.
2009. június 25. csütörtök 14:22 - HírExtra
A Fiatal Baloldal és az Ifjú Szocialisták 2002-ben történt egyesülése után létrejött Fibisz elnökségének tagjait és egyéb vezetőit hallgatta ki a bíróság. Mindannyian azt vallották: nem tudtak a szervezet finanszírozásának részleteiről.

Az egymás után meghallgatott volt tisztségviselők - valamennyien 2002-től 2004-ig voltak az elnökség tagjai - egyformán azt vallották, hogy a finanszírozásról csak a szűk elnökség tudott. (Ebben az időszakban Ujhelyi István volt az elnöke, Zuschlag János az elnökhelyettese a Fibisznek.)

Fodor Endre tanácsvezető bíró kérdéseire hasonló válaszokat adtak: nem tudtak arról, hogy a szervezet milyen pénzekből működött, nem volt arról tudomásuk, hogy azokat a Balaton melletti táborokat, amelyeket esetenként táborvezetőként irányítottak, miből finanszírozta a baloldali ifjúsági szervezet.

Arra is egyformán emlékeztek, hogy az MSZP csak technikai segítséget adott a táborok és egyéb programok megvalósításához.

Az egyik tanú, Rózsa Endre - ma a Societas ifjúsági szervezet választmányi elnöke - elmondta: "hallomásból tudom azt, hogy helyi szinten voltak olyan együttműködő szervezetek, melyek a Fibisszel kapcsolatban álltak". Nem emlékezett azonban az egyesületek nevére. Hozzátette: "Zuschlag Jánost tudom ehhez a szervezeti körhöz kötni". A tanú arra sem emlékezett, hogy Zuschlag János számlájáról, 2005 nyarán miért érkezett az övére 130 ezer forint.

Egy másik elnökségi tag hangsúlyozta: nem emlékezett arra, hogy a Fibisz elnökségében szóba került volna a szervezet finanszírozása, de arra sem, hogy az elnökségben megfogalmazódott volna: másképpen kellene a finanszírozást megoldani.
Zuschlag János észrevételként elmondta: csak ő volt kapcsolatban a helyi és a megyei civil szervezetekkel.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen.

Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke volt 2007. szeptember 21-étől előzetes letartóztatásban van.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását