2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Nyáresti muzsika Szentendrén

Három estéből álló nyári sorozatot szervezett a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskolában Rozsos Tamás brácsaművész: szombaton Horváth Jánossal ad koncertet, egy héttel később Rozsos Ágnes, július 20-án pedig Shiiuezato Aki lesz a partnere állandó kamar
2008. július 3. csütörtök 09:13 - Hírextra
Az első estén Max Reger brácsára írt szólószvitjét szólaltatja meg Rozsos Tamás, a japán Iimura Tomoko pedig Haydn Esz-dúr szonátáját játssza. A koncert harmadik szereplője Horváth János, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar tagja a belga hegedűvirtuóz, Eugene Ysaye szólószonátájával lép pódiumra.

A július 12-i hangversenyen elhangzik Bartók Brácsaversenye, a Táncszvit zongoraváltozata és megszólaltatják Telemann Fantasie című művét, valamint Haydn D-dúr koncertjének részleteit. A koncerten közreműködő Rozsos Ágnes a detmoldi és a hannoveri zeneakadémián tanult, és csaknem fél évig volt a Hannoveri Rádiózenekar ösztöndíjas csellistája.

Sokszínű a sorozat utolsó estjének programja: július 20-án Chopin, Schumann, Brahms, Csajkovszkij és Bartók darabjain kívül két négykezes zongorakompozíciót is műsorra tűznek, Fauré és Brahms egy-egy művét, mert ekkor kapcsolódik hozzájuk Shiiuezato Aki zongorista - tájékoztatott Rozsos Tamás.

A brácsaművész a zeneakadémiai diploma megszerzése után idén veszi át második oklevelét a svájci Neuchatel konzervatóriumában.
Augusztusban Rozsos Tamás a Pablo Casals Fesztiválra utazik, ősztől pedig Genfben a híres japán brácsaművész, Nobuko Imai növendéke lesz.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását