2024. április 20. - Tivadar
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Kambodzsáig Trabanttal

A héten érkeztek meg Kambodzsába azok a fiatalok, akik tavaly júliusban indultak el három Trabanttal Németországból, hogy kambodzsai gyermeksegély-szervezeteknek gyűjtsenek adományokat.
2008. január 10. csütörtök 16:38 - Hírextra

A Trabant Trek nevet viselő vállalkozás hét résztvevője különböző nemzetiségű, egyikük magyar. Somlai Zsófi egy hónappal ezelőtt érkezett haza Pekingből vizsgázni, ugyanis harmadéves a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen. Egy másik útitársa, Megan Calvert ugyanebből az okból szakította meg az utat, így végül öten értek célba: John Drury, Carlos Gey, John Jovejoy, Dan Murdoch és Tony Perez.

A csapattagok közül néhányan önkéntes segítőként tevékenykedtek Kambodzsában, ahol nagyon magas az utcán élő gyermekek száma. Személyes élményeik indították őket arra, hogy összefogjanak és közösen nyújtsanak segítséget.

Az egyik fiatalnak, John Lovejoynak megtetszett a Trabant, amiről azt hitte már csak gyűjtőknél található, és amikor megtudta, hogy 20-40 ezer forintért már vásárolható ilyen típusú autó, úgy döntött kétüteműekkel vágnak neki a mintegy 25 ezer kilométeres útnak.

A fiatalok felkészültek arra, hogy a kocsik az út során lerobbanhatnak, ezért több alkatrészt is csomagoltak, például gyertyákat, égőket, féket, akkumulátorokat, sebváltót,
kipufogócsövet, 12 darab pótkereket és két plusz motort is.

A fél év alatt több százszor kellett szerelniük az autókat, végül Pekingben a "Trabik" teljesen felmondták a szolgálatot, ugyanis a rossz minőségű benzin belefagyott a kocsikba. A csapat nem tudta folytatni az utat. Egy szállítócéggel vitették a járműveket a laoszi határig és várták, hogy a hazatérő Somlai Zsófi elküldje az alkatrészeket.

Karácsony tájékán sikerült megszerelni két Trabantot, de a harmadiknak nem tudták kideríteni mi lehet a baja és azt ott kellett hagyni Laoszban, így két autóval folytatták az utat a fiúk - mesélte az MTI-nek a magyar résztvevő.

Útjuknak két célja volt, hogy támogassák a kambodzsai gyermekeket segítő két segélyszervezetet, és felhívják a figyelmet a többi ország szegényeire is. A fiatalok próbáltak különböző cégeket, vállalatokat megnyerni a támogatásra, de senki nem bízott abban, hogy valóban célba érnek, így végül internetes adománygyűjtésből jött össze 16 ezer dollár (mintegy 2,7 millió forintot) a jó célra.

A Trabant Trek-esek fél éves útjuk során átszelték Európát, a türkmenisztáni sivatagot, a tádzsikisztáni hegyeket, a kazah sztyeppét, sőt Szibériát is, méghozzá télen. A csapat átpöfögött Kínán, majd Thaiföldön át érkezett meg Kambodzsába, ahol átadta a két gyermeksegély-szervezetnek az adományt. Somlai Zsófinak társai mesélték el, hogy zenével, dobszóval köszöntötték őket Kambodzsában, a gyermekek apró ajándékokkal adtak át nekik és a nemzetközi sajtó is nagy érdeklődést mutatott irántuk.

Azzal azonban, hogy a fiatalok célba értek nem ért véget útjuk, pontosabban folytatódik a Trabant Trek, mégpedig Amerikában - árulta el Somlai Zsófi. A magyar résztvevő még nem tudja vállalkozik-e az újabb útra. Mindenesetre azt nem bánja, hogy nekivágott a világnak hat társával együtt: "Az út minden perce megérte, jó érzés, hogy részt vehettem benne" - fogalmazott a magyar lány.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását