2024. március 29. - Auguszta

Jávor: sumákolás van a paksi szerződéssel

A paksi bővítés ügyében a kormányzat, illetve a Paks II. projektcég titkolózása és packázásai szokványosnak mondhatók, legutóbbi húzásuk azonban még a saját pályájukon is kiemelkedően kisstílű és nevetséges - írja közleményében Jávor Benedek.
2023. június 7. szerda 10:46 - HírExtra

Jávor Benedek, a Párbeszéd politikusának közleménye:

"Szijjártó Péter áprilisban nagy hangon bejelentette, hogy moszkvai tárgyalásain megállapodtak a paksi megvalósítási és finanszírozási megállapodások módosításáról. A részletekről semmit nem árultak el, azonban azonnal jeleztem, hogy 2019-es bírósági győzelmem nyomán a megvalósítási szerződések közérdekű információnak számítanak, amely döntés a szerződések módosítására is vonatkozik, így azok nyilvánosságra hozatalát sem lehet megtagadni.

Gulyás Gergely április 20-án arról beszélt, hogy nyilvánosságra hozzák a módosításokat, amint az Európai Bizottság jóváhagyta azokat.

Május 12-én ezért adatkéréssel fordutam a külügyminisztériumhoz, kikérve a Moszkvában most kitárgyalt és az Európai Bizottságnak jóváhagyásra benyújtott friss módosításokat.

Május 25-én Szijjártó Péter bejelentette, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a módosításokat.

Május 29-én lejárt az adatkérésünk teljesítésére vonatkozó határidő.

Egy napra rá, május 30-án, 16:00 óra körül kezdetben a Magyar Nemzet, majd a teljes propagandamédia megírta, hogy nyilvánosak a paksi szerződés módosításai. Fél órával később, 16:30-kor megérkezett a válasz az adatkérésünkre, benne linkekkel a módosításokhoz.

A nekünk küldött, illetve a propagandasajtó által propagált linkeken azonban nem az áprilisban kitárgyalt és az EU által frissen jóváhagyott módosítások vannak! 

Helyettük 2019-es és 2020-as, többé-kevésbé érdektelen, alapvetően a csúszó határidőket tudomásul vevő, évekkel ezelőtti módosítások váltak elérhetővé!

A mostani módosítások az ígéretek és a fogadkozások dacára továbbra sem nyilvánosak.

Június 1-jére virradó éjszaka a Magyar Közlönyben megjelent egy kormányrendelet, amely a háborús veszélyhelyzetre való álságos hivatkozással a 2014-ben az Országgyűlés által elfogadott törvénnyel kihirdetett paksi finanszírozási megállapodás módosítását a pénzügyminiszter hatáskörébe utalja, kivonva azt a minimális parlamenti kontroll alól is.

A mostani módosításokról, a finanszírozási megállapodás változásairól továbbra sincs semmilyen hivatalos információ. Sunnyogás van, titkolózás, óvodai szintű sumákolás. A minisztérium inkább eljátssza a hülyét, aki nem képes megérteni, hogy az újonnan jóváhagyott módosításokat kérjük, semmint hogy tájékoztassa a magyar választópolgárokat arról, milyen machinációk zajlanak Magyarország legnagyobb 21. századi beruházása körül.

A választópolgárokat kezelik le, alázzák meg ezzel, nem engem. A Párbeszéd – ZÖLDEK-kel így is, úgy is el fogjuk érni a módosítások nyilvánosságra hozását, ha kell, peres úton.

Ha a minisztérium meg kitartóan hülyének tetteti magát, azt a végén elhiszik nekik."

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását