2024. április 16. - Csongor

Jó formában kick-boxosaink

Hat magyar felnőtt versenyző is aranyéremmel térhetett haza a hétvégén Innsbruckból, ahol péntektől vasárnapig rendezték meg az Austrian Classics elnevezésű kick-box Világkupát.
2023. március 21. kedd 12:12 - HírExtra

A 2028-as Los Angeles-i olimpiára pályázó sportág Világkupa-sorozatának ausztriai állomásán 34 ország több mint 1300 versenyzője lépett tatamira és szállt ringbe, köztük 163 magyar sportoló. A több korosztályt is felvonultató, rangos viadalon a nemzetek között összességében Magyarország lett az első, míg a klubok közül a szintén magyar Halker-KirályTeam bizonyult a legeredményesebbnek – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a MKBSZ Sajtó közleményéből.

Az idei esztendő eddigi legrangosabb megmérettetésén a felnőttek mezőnyében hat magyar is a dobogó legfelső fokára állhatott, köztük Fésű Lajos és Mezei Nikolett, akik bizonyították, hogy a Magyar Kick-box Szakszövetség nem érdemtelenül választotta őket 2022 Év Sportolóinak.

A tavaly két Európa-bajnoki címet is nyert Fésű Lajos a light-contact szabályrendszer 74 kg-os súlycsoportjában mind a négy mérkőzését 3-0-ás, egyhangú pontozással nyerte, ezzel újabb aranyéremmel gazdagította éremgyűjteményét. A nőknél kick-lightban a 65 kilósok mezőnyében Mezei Nikolett is győzelemmel zárta mindhárom küzdelmét, ezzel - akárcsak tavaly az Eb-n - ő is a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

Rajtuk kívül Világkupa-elsőséget szerzett pointfightingban a fiatal Hammer Máté, csakúgy, mint light-contactban Kovács Laura Fanni, aki további két bronzérmet is begyűjtött. Kick-lightban aranyérmet akasztottak Száraz Gergő nyakába is, és korábbi kétszeres világbajnokunk light-contactban termelt mellé egy ezüstöt is. Szintén a kick-light szakágban Horváth Erik Ernő is megnyerte súlycsoportját.

Érdekesség, hogy pointfightingban a szakág hazai vezetője, Csikós Péter jó példával járt elöl: nemcsak, hogy ő is tatamira lépett, hanem a veteránok között két súlycsoportban is diadalmaskodott.

A Világkupa éremtáblázatán Magyarország magabiztosan előzte meg Bulgáriát és Németországot, a klubok között pedig a Halker-Király Team fölényesen utasította maga mögé a 236 egyesületből álló, méretes nemzetközi mezőnyt. Az eredmények több, mint biztatóak a közelgő magyarországi Világkupára nézve, amelyet júniusban rendez a hazai szövetség.

Austrian Classics kick-box Világkupa, a felnőtt magyar érmesek:

Pointfighting:

Férfiak:

57 kg: 1. Hammer Máté

63 kg: 3. Bozók Szabolcs

74 kg: 2. Bálint Martin

Csapat: 3. Halker-Király Team és Debreczeni Team

Nők:

60 kg. 2. Busa Andrea

Light-contact:

Férfiak:

57 kg: 3. Pataki Barnabás

63 kg: 2. Száraz Gergő

74 kg: 1. Fésű Lajos, 3. Bálint Martin

Nők:

55 kg: 1. Kovács Laura Fanni

60 kg: 3. Kovács Laura Fanni

Kick-light:

Férfiak:

57 kg: 2. Pataki Barnabás

63 kg: 1. Száraz Gergő

69 kg: 2. Molisz Zoltán

89 kg: 1. Horváth Erik Ernő

94 kg: 2. Schrimpel Bence, 3. Horváth Erik Ernő

Nők:

60 kg: 3. Kovács Laura Fanni

65 kg: 1. Mezei Nikolett

+70 kg: 2. Szabó Anna

Full contact:

Férfiak:

67 kg: 2. László Barnabás

81 kg: 3. Szachán Bolivár

Nők:

60 kg: 3. Tóth Anna

65 kg: 3. Szegfi Zsanett

K1:

Férfiak:

81 kg: 3. Kovács Krisztián

91 kg: 3. Kállai Botond

Nők:

52 kg: 3. Pálfi Viktória Dóra és Nagy Zsófia

Forrás: Objektív hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását