2024. április 20. - Tivadar

Színésznők szorult helyzetben

Játékukkal és személyiségükkel lenyűgöznek minket a színpadon és a filmvásznon, már-már azt hinnék, tévedhetetlenek. Pedig a legsikeresebb színésznőkkel is előfordul, hogy olykor egy pillanatra kiesnek szerepükből vagy éppen elfelejtik a szövegeket.
2023. március 3. péntek 09:04 - HírExtra

Kovács Patrícia, Rujder Vivien és Stork Natasa most felidézik eddigi pályafutásuk néhány keményebb színpadi pillanatát.

Az év színésznőjének járó díjat is átadják majd március 23-án a GLAMOUR Women of the Year gálán. A kategóriajelöltek között szerepel a Katona József Színház színésznője, Rujder Vivien is, aki többek között az Apatigris című sorozatban és A Nagy Fehér Főnök rendhagyó női főszerepében is látható. Vivien arra a kérdésre, hogy mit csinál, ha a színpadon elfelejti a szöveget, nevetve azt mondja: imádkozik. 

„Életemben, hála Istennek, eddig nem volt sok ilyen. Kettőre emlékszem, és mindkétszer a tekintetem árulta el a kollégáimnak, hogy itt most baj van. Ezek nagyon váratlan helyzetekben tudnak jönni, teljesen meglepetésszerűen. Ha esetleg nem vagyok megfelelően koncentrált, és mondjuk rosszul nézek a reflektorba véletlenül, vagy leesik egy nézőnek a telefonja a nézőtéren, akkor ezek a mindennapi dolgok könnyebben kizökkentenek. Engem eddig mindkét ilyen helyzetben a partnerem segített ki” – árulta el a színésznő.

Kovács Patrícia, a kategória másik jelöltje azt mondja, hogy neki inkább azért kell vigyáznia, mert nagyon nevetős alkat. „Ha egy váratlan helyzet van egy jelenetben, vagy egy kollégám elkezd nevetni, akkor könnyen átragad rám. Ez egy vígjátékban nem annyira feltűnő, de előfordult egyszer egy drámai előadáson. Akkor egy módszer segített, amit a nagyoktól tanultam, hogy a nevetést át kellett fordítsam zokogásba” – árulta el a Vígszínház színésznője.

Szintén Az év színésznője lehet Stork Natasa, aki a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című film főszerepében nyújtott alakításért a legjobb színésznő díját kapta az antalyai, a valladolidi, a portói és a Les Arcs-i filmfesztiválon is. Natasa azt mondja, hogy a váratlan helyzetekre nincs módszere, de azon van, hogy kihozza a legtöbbet a rendhagyó pillanatból. „A hiba nem feltétlenül rossz dolog. Persze mindent megteszek, hogy ne forduljon elő, de ha valaha bajba kerültem a szöveggel, a partnereim mindig segítettek, ez nagyon jó érzés. Ilyenkor hirtelen éberség támad, felerősödik a közös figyelem, a csapatszellem. Ráadásul azt is észrevettem, hogy minél felkészültebben állok a színpadon, vagy a kamera előtt, annál szerencsésebben hibázom. A szerencsés hibáktól a karakter emberibb lesz. Szép, mint egy analóg fényképen a szemcsék vagy egy bakelit lemez recsegése” – teszi hozzá.

A GLAMOUR Women of the Year jelöltjeire március 21.  éjfélig lehet szavazni a woty.glamour.hu linken, Az év színésznője kategóriában Kovács Patrícia, Stork Natasa és Rujder Vivien mellett Dobos Evelin és Sztarenki Dóra is várja a szavazatokat.

Forrás: Red Lemon
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását