2024. március 29. - Auguszta

Az MSZP betámadja az ideológiai képzés ötletét

A Fidesz úgy gondolja, hogy ideológiai képzéssel lehet megújítani az oktatást Magyarországon - írja közleményében az MSZP.
2021. szeptember 9. csütörtök 13:55 - HírExtra

Kunhalmi Ágnes közleménye:

"A Fidesz úgy akarja megújítani az oktatást, hogy magyarságtudatukat erősítő tanfolyamra akarja küldeni a pályakezdő pedagógusokat. Komolyan úgy gondolja a kormány, hogy ma Magyarországon egy ideológiai képzésre van a legnagyobb szükség? A tanári fizetések emelésére már elkészült a program? Esetleg egy olyan képzésnek nem lenne nagyobb haszna, ami felkészítené a tanárokat a digitális oktatásra való átállásra, ha arra ismét szükség lesz?

Azon túlmenően, hogy teljesen felesleges ez az új „képzési program”, a kitalálói ráadásul még fordítva is ülnek a lovon. Ugyanis nem azok magyarságtudatát kell erősíteni, akik egy közel sem modern, kicsit sem támogató rendszerben, a nettó 150 ezer forintos kezdő fizetés ellenére is a tanári hivatást választják. Ők már bizonyították elhivatottságukat, tudják, hogy a fiatalok jelentik hazánk fejlődésének kulcsát, ezért a nehéz és méltatlan körülmények ellenére is nem szűnő lelkesedéssel oktatják a gyermekeket. A fideszes politikusokkal ellentétben a pedagógusok tisztában vannak azzal, hogy milyen fontos a minőségi oktatás Magyarország számára.

Az új „képzési program” bevezetése több kérdést is felvet, ezért az MSZP írásbeli kérdésekkel fordul a kormányhoz. Ki a kitalálója ennek az ideológiai képzésnek? Mi indokolja ennek a tanfolyamnak az elindítását? Mennyibe került a program kidolgozása?

Várjuk a kormány válaszait, ugyanakkor meggyőződésünk, hogy a tanároknak nem ideológia képzésre van szükségük, hanem modern munkakörülményekre, tanszabadságra és tisztességes fizetésekre. Karácsony Gergely - kormányának megalakulását követően - mindezeket biztosítani fogja a pedagógusok számára."

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását