2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Az EU nyit az új Izrael felé

A mai tanácskozás jó alkalom arra, hogy újraindítsuk korábban megromlott kapcsolatainkat Izraellel, ezért is örülök, hogy Jair Lapid az új izraeli kormány külügyminisztere részt vesz találkozónkon - jelentette ki Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője újságíroknak hétfőn, az uniós tagállamok külügyminisztereinek találkozójára érkezve.
2021. július 12. hétfő 16:13 - HírExtra

A főképviselő a hétfői tanácskozás napirendjét ismertetve lemondta: az átfogó ügyek közül a miniszterek megvitatják az új technológiák által támasztott kihívásokat. "Ez nagyon fontos téma, mivel az új technológiák fogják meghatározni a jövőben az globális erőviszonyokat" - hangsúlyozta.
    
Borrel a napirend Libanonnal kapcsolatos pontjával összefüggésben kiemelte: a közel-keleti országban továbbra is tart a válság. Mint jelezte, "elképzelhető" hogy a miniszterek hétfőn szankciókat fogadnak el a válság fenttartásáért felelős libanoni hivatalnokok ellen.
    
Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a találkozóra érkezve arról beszélt, hogy az Európai Unió stratégiai iránytűnek nevezett intézkedéscsomagjának számos külső és belső kihívásra kell választ adnia. Amíg a külső kihívások összetettebbek, a belső veszélyek "kevésbé komplikáltak" - mondta.
    
Véleménye szerint az Európai Unió és Európa egészének jövője szempontjából a belső kihívások között nagy veszélyt jelent, ha nem sikerül a közös alapértékek, köztük a demokrácia fenntartása. Az nem lehet, hogy miközben a külső veszélyek szóba kerülnek, nem esik szó a belső veszélyekről - hangsúlyozta.
    
"Az Európai Unióban nincs helye az autokratáknak és az illiberálisoknak"- fogalmazott. Hozzátette, nem szabad hagyni, hogy az unió rendelkezésére álló források semmibe vesszenek bármifajta reakció nélkül.
   
A tanácskozáson várható továbbá, hogy a külügyminiszterek megállapodnak a mozambiki katonai misszió létrehozásában, annak érdekében, hogy támogassák az ország északi részén dzsihadisták ellen harcoló erők kiképzését.
    
Sajtóforrások szerint Litvánia a hétfői eszmecsere alkalmából javasolni fogja egy újabb szankciócsomag elfogadását a fehérorosz vezetés ellen, amiért az, állításuk szerint légi járatokkal szállít migránsokat Minszkbe, majd továbbküldi őket a balti állam felé.
    
"Fehéroroszország menekülteket használ politikai fegyverként, ki kell alakítanunk egy közös startégiát válaszul uniós kollégáimmal" - mondta Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter a tanácskozásra érkezve. Litvánia pénteken megkezte a több mint 500 kilométeres szögesdrótakadály építését, mivel a litván kormány szerint az elmúlt napokban több száz, főként iraki migráns lépte át a határt, akiket Fehéroroszországból hoztak oda.
 

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását