2024. március 29. - Auguszta

Mire figyeljünk az állásinterjún?

Az állásinterjú sikeressége sok apró dolgon múlik. Első lépésben egy jól felépített önéletrajz szükséges, ami alapján elnyerjük a vállalkozás és a HR-es kolléga szimpátiáját. Ez követi az állásinterjú, ami nagyon sok mindenen múlhat.
2020. január 27. hétfő 16:52 - HírExtra

Az interjúk általában a reggeli vagy délelőtti órákban szoktak lenni. Ha a vállalkozáshoz saját autónkkal érkezünk, akkor könnyű helyzetben vagyunk, amennyiben tömegközlekedéssel, úgy érdemes előtte informálódni, hogy mivel és mikor tudunk indulni, hiszen az interjúról nem érdemes elkésni. 

Öltözködésünk mindig legyen alkalomhoz illő. A sötét nadrág egyszínű ing a férfiaknál elvárás, de ennél lehet elegánsabban is, ha az adott munkakör ezt igényli. Hölgyeknél pedig az egy színű blúz és szintén egy sötétebb nadrág vagy hosszabb szoknya az elvárt.

Az interjú mindenesetben bemutatkozással, kézfogással kezdődik. A kézfogásunk legyen rövid, de határozott, ne szorítsuk el a másik kezét.

Testbeszédünkre minden esetben figyeljünk. Ahogyan beszélünk, ahogy ülünk, ahogy figyelünk a másik félre. Legyünk mindig kihúzva, ne legyünk meggörnyedve még ülés közben sem. A szemkontaktust mindig tartsuk, és érdeklődéssel figyeljünk a HR-es kollégára.

A SzekesfehervarAllas.hu oldalon rendkívül sok állás közül válogathatunk, további információkat az alábbi linken talál. Online jelentkezés után pedig már másnap egy interjún találhatjuk magunkat, ahol az olvasott tanácsokat akár már tesztelhetjük is. 

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását