2019. november 17. - Hortenzia, Gergő

Űrtechnológiai cég vezetője lett az Év Üzletembere

Horváth Gyula, a C3S Elektronikai Fejlesztő Kft. alapítója és ügyvezetője kapta a fődíjat az EY Az Év Üzletembere program gáláján, így ő képviseli Magyarországot a verseny globális döntőjében.
2019. november 8. péntek 14:22 - HírExtra
  A díj másik két nyertese Sebő Gyula, a K9-Sport Kft. vezetője és Simon Tamás, a Qualysoft alapítója a független bírálóbizottság értékelése szerint.A zsűri különdíjjal ismerte el azokat az üzletembereket, akik a vállalkozói szellemiség, az életminőség fejlesztése, a közös értékteremtés, a digitális megoldások, az újgenerációs gyártástechnológiák területén értek el kiemelkedő eredményeket. A bizottság döntése szerint Varga Mihály (KÉSZ Csoport), Dr. Mihalik Zsuzsa (All You Can Move), Ludwig Klára (JÓKenyér), Kishonti László (AImotive) valamint Jójárt Rita és Márkus Zsolt (Veresi Paradicsom) részesült a díjakban.

A Magyarországon már közel másfél évtizede működő program olyan hazai üzletembereket mutat be, akik sikereikkel előremutató gazdasági és társadalmi változásokat érnek el. A díj elsődleges célja, hogy felismerje a tehetségeket, népszerűsítse azokat a vállalkozásokat, amelyek sikeres cégtörténetet tudhatnak magukévá, és felkarolja azokat az üzleti úttörőket, akik magukban hordozzák a jövő piacainak potenciálját.

Az idei versenyen ezért a független bírálóbizottság azokat a vállalkozókat kereste, akik egyedi és innovatív megoldásaikkal készek magasabb szintre emelni vállalkozásaikat, miközben felelősséget vállalnak cégük társadalmi és környezeti hatása iránt. A zsűri a fődíj mellett öt különdíjjal értékelte a hazai gazdaság stratégiai fejlődési területein kiemelkedő teljesítményt felmutató vezetőket is.

„Az elmúlt években jelentősen változtak a vállalatok működésével kapcsolatos elvárások. Kiemelkedő figyelmet kapott az innováció, a jövő technológiai megoldásainak alkalmazása és az emberiség rendelkezésére álló tudás bővítése. A hazai és globális gazdasági környezetben is általános igénnyé vált a társaságok fenntartható fejlődését tükröző attitűd. A díjazott üzletemberek ennek az új korszaknak az úttörői. Ezúton is gratulálok nekik” – emelte ki az ünnepélyes gálán Rencz Botond, az EY Magyarország vezérigazgatója.

Határ a csillagos ég

A beérkezett pályázatok közül három nyertest választott ki a független bírálóbizottság, közülük került ki az idei díj győztese, aki Monacóban képviselheti Magyarországot a World Entrepreneur of the Year globális döntőjében. A fődíjas, Horváth Gyula a nemzetközi űripar meghatározó szereplőjévé váló C3S alapítója. A vezető az első hazai műhold, a Masat-1 fejlesztésénél szerzett egyedülálló szakmai tapasztalatok birtokában indította el vállalkozását. Mára a társaság mérnöki szolgáltatásai lefedik a küldetéstervezést és a műholdak kivitelezését is. Horváth Gyula célja, hogy hosszú távon biztosítsa cége és Magyarország kiemelkedő pozícióját a világ rohamosan fejlődő űrtevékenységében.

A nyertesek között szerepel a K9-Sport Kft. vezetője, Sebő Gyula, aki egyedi kutyahámok tervezésével és gyártásával hódította meg a világpiacot, valamint Simon Tamás, a mára 7 országban működő független IT tanácsadó és szolgáltató cég, a Qualysoft alapítója.

Az 1997-ben családi vállalkozásként alapított K9-Sport 80 országban van jelen, és több mint 400 főt foglalkoztat. Sebő Gyula találta fel az első olyan hámot, ami a kutyák anatómiáját és az ember optimális ízületi terhelését egyaránt figyelembe veszi. Ennek köszönhetően a Julius-K9 kutyahám mára a világ egyik legismertebb magyar márkájává vált.

Az 1999-ben elindított Qualysoft egy független, nemzetközi IT tanácsadó és szolgáltató cégcsoport, amely testreszabott, innovatív és rugalmas megoldásokat kínál többek között a pénzügyi szolgáltatások, az energiaszolgáltatás és a kereskedelem területén. Az alapító Simon Tamás irányításával a vállalat sikerrel veszi fel a versenyt az olyan érett piacok helyi, tőkeerős vállalataival is, mint amilyen a német.
Forrás: Noguchi
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ha Önön múlna, melyik tudományágat támogatná, globális szinten?
Űrkutatás mindenekfelett!
A tengerek mélyének kutatása, igazán megérne pár milliárd dollár pluszt
Az emberi agy kutatását tartom fontosnak és ezt is támogatnám
A múlt, számos titkot rejt: több, jobban felszerelt régészeti csapatra és feltárásra lenne szükség
Nem foglalkoztat a tudomány
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását