2024. április 19. - Emma

Még egy amcsi bázis a lengyeleknél

Újabb lengyelországi amerikai bázisról ír alá nyilatkozatot Andrzej Duda lengyel és Donald Trump amerikai elnök hétfőn New Yorkban - közölte a lengyel elnök kabinetfőnöke.
2019. szeptember 23. hétfő 12:07 - HírExtra
  

A két elnök találkozójának napirendjén részben azok a témák szerepelnek, amelyekről szeptember elején tárgyaltak volna Varsóban. Trump akkor a Floridát fenyegető hurrikán miatt elhalasztotta látogatását.

Krzysztof Szczerski elmondta: a hétfőn aláírandó dokumentum az amerikai haderő lengyelországi állomásoztatásának konkrét helyszíneiről szól, és megerősíti a Trump és Duda által júniusban aláírt, az Egyesült Államok lengyelországi katonai jelenlétének növeléséről szóló nyilatkozat azon pontját, amely szerint Lengyelországban amerikai hadosztály-parancsnokságot létesítenek.

A júniusi nyilatkozat értelmében ezer katonával megemelik a Lengyelországba 2017-ben állandó rotációs jelleggel telepített, jelenleg 4500 fős amerikai alakulat létszámát. Az amerikai hadosztály-parancsnokság létesítése mellett a dokumentum az MQ-9 típusú, felderítő-csapásmérő, pilóta nélküli repülőgépekből álló század telepítéséről, továbbá egy szállítási légibázis, valamint az amerikai haderőt támogató infrastruktúra létesítéséről is szól.

Az amerikai katonák hat nyugat-lengyelországi támaszponton állomásoznak, és amerikai parancsnokság alatt működik a kelet-lengyelországi Orzyszba telepített nemzetközi NATO-zászlóalj is. Lengyelország egy hetedik, egyelőre meg nem nevezett helyszínt javasolt újabb amerikai katonák állomásoztatására.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását