2024. március 29. - Auguszta

Az ötvösművészet remekei

Negyvennyolc kortárs ötvösművész ékszereit, plasztikáit, érméit és használatai tárgyait vonultatja fel a XII. Ötvösművészeti Biennálé, amely szeptember 19-én nyílik Budapesten, a Klebelsberg Kultúrkúriában.
2019. szeptember 16. hétfő 14:34 - HírExtra
 

A szervezők közleménye szerint a XII. Ötvösművészeti Biennálé egyben tisztelgés Ady Endre munkássága előtt, témája pedig a szakralitás, a szakrális gondolatok megjelentetése az ötvösművészetben.

Mint írják, a kultúránkban több mint ezer éves múlttal rendelkező művészeti ág képviselői napjainkban széles területen alkotnak. Ezt a sokszínűséget tükrözi a kiállítás is, amelyen csaknem félszáz alkotó háromszáz műve látható október 11-ig.

A kiállítást Keppel Márton művészettörténész nyitja meg. A tárlat az Ars Sacra rendezvénysorozat eseménye.

Mint írják, a biennálét idén két rendezvény kíséri: Molnár Éva ötvösművész október 5-ig látható kamarakiállítása, valamint a Borsos Miklós életművéről szóló konferencia, amelyet október 3-án tartanak.

A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének Ötvösművészeti Szakosztálya által szervezett biennálét hetedik alkalommal rendezik a Kultúrkúriában.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását