2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Ezért lépett át sci-fibe a Halálos iramban sorozat

Szintet lépett a Halálos iramban sorozat, pontosabban annak leágazása, a Hobbs & Shaw. A két főhős –Dwayne Johnson és Jason Statham – ellensége egy genetikailag módosított szuperkatona, aki szinte legyőzhetetlen, így már már gyakorlatilag képregényhősnek számít. A széria ezzel új vizekre evez: a hagyományos akciófilmek világából átlép a szuperhősök univerzumába. Ez nem véletlen, Hobbs és Shaw tehetnek róla.
2019. augusztus 5. hétfő 14:34 - HírExtra
 
„Hogyan találhatnánk olyan ellenfelet, aki egyszerre képes megküzdeni a két legyőzhetetlen hőssel, Hobbsszal és Shaw-val? – teszi fel a kérdést a film rendezője, David Leitch a Gizmodónak adott interjújában. – Külön-külön is hatalmas potenciált képviselnek, hát még együtt, ezért egy szuperhős-szerű figurát kellett beküldeni ellenük. Olyan karakter kellett, aki egyenként padlóra viszi Hobbsot és Shaw-t is, ezért csak összefogva tudják legyőzni. Brixton, akit Idris Elba alakít, genetikailag módosított szuperkatona, emberfeletti erővel bír, ezért közös kihívást jelent hőseinknek.”

A forgatókönyv eredeti változatában Brixton még csak egy tapasztalt zsoldos volt, akinek megvannak a maga emberei és különleges kütyükkel van ellátva, de kiderült, hogy ez kevés lenne ahhoz, hogy igazán félelmetes ellenfél legyen a két hős számára. Így jött létre a Fekete Superman, akinek szó szerint drótból vannak az idegei, átmegy a falon és úgy lát, mint a Terminátor.

Ugyanakkor Leitch rendező nem gondolja, hogy mindez teljesen a sci-fi birodalmába tartozna, a film inkább csak öt perccel gondolkodik előre. „Ezek a technológiák már itt kopogtatnak, sőt mindjárt ránk rúgják az ajtót. Utánanéztem egy csomó katonai fejlesztésnek, és láttam, hogy egyáltalán nem elrugaszkodott agymenés, amivel mi előhozakodunk. Egy kicsit tényleg rátettünk egy lapáttal, de biztos, hogy holnap már ez lesz a valóság.”
Forrás: UIP
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását