2024. március 29. - Auguszta
Az Európai Unió előtt álló, jövőbeli kihívásokról tárgyalt Pedro Sánchez spanyol ügyvezető szocialista miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke Madridban szerdán.
2019. augusztus 1. csütörtök 07:37 - HírExtra
 

"Olyan nagy kihívások várnak ránk, mint az ökológiai átmenet, a migráció, a digitalizáció és egy megegyezés nélküli Brexit lehetősége" - fogalmazott a munkaebédet követően közzétett Twitter-üzenetében Ursula von der Leyen, kiemelve, hogy a nemek közti egyenlőség egyike lesz közös projektjeiknek.

"Az Európa-pártiaknak együtt kell cselekedniük!" - zárta bejegyzését a politikus.

Az esemény után kiadott rövid spanyol kormányzati közlemény szerint a két vezető véleményt cserélt a szociális Európáról is, amelynek célja, hogy "a gazdaságot az emberek szolgálatába állítsák", valamint a gazdasági és monetáris unió reformjáról, továbbá a "klímavészhelyzettel" szembeni európai zöld paktumról is szót ejtettek.

A tanácskozáson részt vett Josep Borrell spanyol külügyminiszter, az Európai Parlament korábbi elnöke, aki az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselői posztjának jelöltje.

Spanyolország a negyedik azon uniós tagállamok sorában, amelyeket Ursula von der Leyen felkeresett két héttel ezelőtti megválasztása óta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását