2024. április 16. - Csongor

Mit érdemes tudni az online rádióhallgatásról?

Ma már a rádióhallgatás nem kuriózum, az élet szerves hozzátartozója. Információt közöl, szórakoztat. Az internet megszületésével pedig még stabilabbá vált ez a tevékenység, mert nem befolyásolja körzet, domborzat, nem kell frekvenciát ismerni és keresgélni.
2019. június 21. péntek 19:52 - HírExtra
 
A világ kitárult


Az internet világának megszületésével olyan mélységek nyíltak ki az életünkben, melyekről dédapáink csak álmodtak, kizárólag fantasztikumként, könyvekben léteztek.

Szintén ilyen hatalmas dolog volt már a rádió megszületése is az internet előtt. Ezt azonban nem tudjuk egy személyhez és egy időponthoz kötni a történelemben, sokan tettek ahhoz, hogy megszülethessen. Biztos dátumként említhető, hogy az első rádióműsor 1914-ben volt hallható Lackenben, Belgiumban. 1921-ben pedig rendszeres adást sugároztak Pittsburghben.

Nem lenne ildomos néhány nevet kiemelni, hiszen egyetlen gépezet sem működik az összes alkatrésze nélkül. Tény azonban, hogy sok fizikus, matematikus, elektromérnök, tudósok, feltalálók összetett munkásságának eredményeként születhetett meg a rádiózás.

Rádiózz online

A MyOnlineRadio weboldala pedig azért született meg, hogy egyetlen kattintással el tudd érni kedvenc rádiódat.

A fent említett oldalon közel 100 rádió adását érheted el, meg tudod nézni, hogy az egyes rádiók milyen célközönségre számítanak, milyen tartalmakkal számolhatsz az egyes adók esetében. Műsoraik listáját, tartalmát a műsorújság menüpontban találod meg, így tervezhetővé válik egy-egy rádió hallgatása.

A zsebedben hordhatod kedvenc csatornádat még a képernyő lezárása mellett is. Élvezd a zenét, értesülj azonnal az aktuális hírekről, vagy hallgass érdekes riportokat, tudj meg mindent a nagyvilágról.



Az internetes rádiózáshoz nem kell külön befektetés, nem szükséges szoftver, program, vagy bármi más telepítése, beszerzése. Meglévő számítógéped, okostelefonod és az internet tökéletesen elég ahhoz, hogy böngésződből egyetlen kattintással hallgathasd a neked tetsző adást.

Neked is lehet saját online rádiód

Ki ne álmodozott volna arról fiatal korában, hogy saját rádióműsora legyen. Indítsd el a saját csatornádat az interneten, próbáld ki magad, lehet hogy ebben vagy igazán jó. Megfelelő szoftverrel és szerverrel, melyet már alacsony költséggel lehet bérelni, indíthatod el a saját ízlésednek megfelelő rádiót. Lehet, hogy pont ez lesz az, ami meghozza az életedben a nagy változást. Akkor pedig Nem csak te hallgathatod az online rádiót, hanem mások hallgathatnak téged.

Régi klasszikusok, ismeretlen újak

A MyOnlineRadio felületén gyorsan bele tudsz hallgatni bármelyik adásba, és ki tudod választani, melyek érdekelnek. Ettől függetlenül természetesen meg fogod találni a nagy klasszikusokat is, mint a Rádió 1, Retro Rádió vagy a Sláger FM.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását