2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Hiába minden: a magyar utánpótlás foci se jó

Az írországi Európa-bajnokságon szereplő U17-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzője szerint a negyeddöntőben szerepelt riválisok sokkal előrébb tartanak csapatánál, ugyanakkor továbbra is bízik benne, hogy az együttes megszerezi a világbajnoki induláshoz szükséges ötödik helyet.
2019. május 14. kedd 13:03 - HírExtra
 

Preisinger Sándor a spanyolokkal szembeni, 11-es párbajban elveszített hétfői negyeddöntőt követően az M4 Sportnak azt mondta, a találkozó nagy részében sikerült ellensúlyozniuk a lényegesen nagyobb technikai és dinamikai tudással rendelkező spanyol válogatottat.

"Az első félidő nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, megilletődöttek voltunk, de a szünetben sikerült rendezni a sorokat és a lelki dolgokat, a gyönyörű egyenlítő gól is ebben segített, a folytatásban pedig abszolút partnerei voltunk a spanyol válogatottnak. A végén nagy nyomás alatt futballoztunk, de minden tőlünk telhetőt megtettünk, sajnos a végén egy apróságon múlt a győzelem" - mondta a szakember.

Hozzátette, a játékosoknak nincs idejük bánkódni, hiszen három nap múlva a világbajnoki szereplés a tét a belgák ellen.

Preisinger Sándor ugyanakkor arról is beszélt, hogy a nemzetközi élmezőny és a magyar futball utánpótlása között szakadék van.


"Tisztában kell lenni a magyar utánpótlásfutball nemzetközi helyzetével, az Európa-bajnokság negyeddöntőjébe jutott többi ország lényegesen előrébb tart, mint mi. Ezt lehet szépíteni, de a képzésünk és a genetikánk tekintetében van némi hátrányunk, ám ahogy korábban az A-válogatottnál Dárdai Pál is világossá tette, - és azt gondolom, ez a megfelelő irányvonal a gondolkodásban -, amiben a magyar játékos erős, azt kell meglátni, azt kell továbbfejleszteni és abból kell egy rendszert gyúrni. Innentől csapatszinten ellensúlyozni tudjuk az egyéni hátrányokat. Ezt képzéssel is lehet, de mindent nem."

A szövetségi edző kijelentette, mentálisan rendkívül sokat erősödött a gárda az elmúlt időszakban, leginkább ennek volt köszönhető, hogy tartani tudták a lépést a spanyolokkal: "Ez történt a spanyolok elleni második félidőben, az, hogy a vége miként alakult, talán a szerencsére fogható, de inkább úgy fogalmaznék, elképzelhető, hogy még nem tettünk eleget, hogy meglegyen a repülőjegyünk Brazíliába."

Preisinger Sándor szövetségi edző együttese három győztes csoportmérkőzésével így is benne van a két legjobb negyeddöntős kiesőben, azaz megküzdhet az ötödik helyért Belgiummal, a párharc győztese pedig kijut az őszi, brazíliai világbajnokságra. Érdekesség, hogy az Eb-selejtezők elitkörében - már egyaránt biztos Eb-résztvevőként - találkozott egymással a két csapat, akkor a belgák 4-2-re nyertek.

A helyosztót közép-európai idő szerint csütörtökön 13 órától rendezik Dublinban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását